Sport

„Azt hittem, hogy én vagyok a kalapácsvetés új nagymenője”

Christian Bruna / MTI / EPA/
Christian Bruna / MTI / EPA/

Pásztor Bence 14 évesen került válaszút elé, és végül a futball mellett az atlétikát választotta. Jól döntött, hiszen edzője, Zentai Tibor vezetésével tíz évvel ezelőtt ifjúsági világbajnok lett, és ugyancsak 2011-ben a korosztályos világcsúcsot megjavítva győzött az Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztiválon.

A szekér a duplázás után is futott vele: két junior vb-n ezüstérmet, az U23-as korosztály Európa-bajnokságain pedig egy-egy ezüstöt és bronzot vehetett át.

A szakemberek benne látták a 2012-es olimpiai bajnok Pars Krisztián utódját, és talán saját maga is úgy gondolta, hogy a 75,74 méteres egyéni csúcsa után gyorsan következik majd egy meghökkentően nagy dobás. A fiatal versenyzőnek viszont azzal kellett szembesülnie, hogy a sport nem mindig a kiszámíthatóságról szól.

„Voltak az eddigi kalapácsvető pályafutásomnak mosolyogtató, de sajnos elszomorító, sőt kiborító fordulatai is. Azon csak jót nevettem, hogy az ifjúsági világcsúcsomnak alig egy napig örülhettem, mert a katari Ahmed Amgad el-Seify még az én 84.41 méteres dobásomat is felülmúlta, azt viszont nehezen tudtam feldolgozni, hogy 2016-ban megsérültem és az olimpiai szereplésem is elúszott.

Ezzel is magyarázható, hogy leblokkoltam és 2015 óta egy centimétert sem tudtam javítani az egyéni csúcsomon

– nyilatkozta Pásztor Bence az SzPress Hírszolgáltnak.

A kalapácsvető 2016-ban, 11 év közös munka után elköszönt Zentai Tibortól és a pályafutását Székesfehérváron folytatta.

„Lehet, hogy azért feneklettem meg, mert a fiatalabb éveim sikereinek mámorában túl magasra emeltem magam előtt a mércét. Azt hittem, hogy én vagyok a kalapácsvetés új nagymenője, mert tényleg azt gondoltam, hogy a 75.74 után gyorsan jön az egy, majd a két méterrel is jobb eredményem. Kiderült, hogy ez így túl szép lett volna. Fizikailag mindig is rendben voltam, a technikámról ugyanezt már nem mondhatom el, de azt is el kell ismernem, hogy Veszprémben mindig is jobban éreztem magamat, mint Fehérváron” – mondta.

A tavalyi országos bajnokság előtt aztán nagy döntést hozott.

Felhívtam Zentai Tibort, aki már a hangomat hallva is azonnal tudta, hogy újra vele szeretnék dolgozni. Nem korholt, nem vetett semmit a szememre, kezet fogtunk és összefogtunk, egy csapásra minden visszatért a régi kerékvágásba.

Pásztor Bencének jelenleg azzal kell számolnia, hogy a szombathelyi vetélytársai közül a világ- és Európa bajnoki bronzérmes Halász Bence már biztosan a tokiói csapat tagja, két klubtársa, a 39 éves Pars Krisztián és a nála 16 évvel fiatalabb Rába Dániel előtt pedig akkor emelkedhet fel a sorompó, ha háromszor, de inkább négyszer is 75 méter körüli eredménnyel tudnak előrukkolni.

„Ugyanez a mérce áll előttem is. Erősen belekapaszkodva abba, hogy tavaly újra ráéreztem a dobásra és hinni kezdtem az elvégzett kemény munka értelmében, ugyanúgy a 75 méteres formám állandósulásában is, mennem kell előre, és bízni az olimpiai szereplésemben. Ha fejben venni tudom az akadályokat, ugyanazt a pályán is meg fogom majd tenni. Kemény hat év áll mögöttem, remélem a következő hat már szebb és eredményesebb lesz” – hangsúlyozta.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik