Sport

Meghalt Pék Gyula vízilabda-mesteredző

73 éves korában koronavírusban meghalt Pék Gyula vízilabda-mesteredző.

13 évesen a Bp. Honvédban kezdett Brandy Jenő kezei alatt vízilabdázni, majd a Bp. Vörös Meteorban folytatta, ahol felnőttjátékosként centerpozícióban ontotta a gólokat. Végül a BSE színeiben fejezte be játékos pályafutását.

Edzői tanulmányait 1977-ben Somóczy Lórántnál kezdte, és az alapfokú, majd a középfokú képzés után a Testnevelési Főiskolán végzett vízilabda edzőként. Aztán a KSI-ben kezdett dolgozni 1980-tól Dömötör Zoltán felkérésére, ahol számtalan OB I-es játékos és nyolc olimpiai bajnok került ki kezei közül – írta a szövetség hivatalos honlapja.

A KSI-s évek után 1990-ben Ausztráliában edzősködött, majd Franciaországban egy kis csapatnál a St. Jean D’Angélynél dolgozott, akikkel a LEN-kupa indulásig jutottak. 1994-ben szakmai pályafutása elismeréseként mesteredző lett.

Miután 2001-ben hazatért, a Honvéd utánpótlásedzője lett, közben már a szövetség Ellenőri Bizottságában is dolgozott, amelynek az utolsó időkben a titkára is volt. Az elmúlt négy évben az Oázis Sport Club szakmai munkáját felügyelte és az Oázis Masters csapatát edzette. Az Oázis öregfiúk csapatát világ- és Európa bajnoki címig vezette.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik