Sport

Meghalt Andorka Sándor korábbi nemzetközi kézilabdabíró

Hetvenöt éves korában meghalt Andorka Sándor korábbi kézilabda-játékvezető, sportdiplomata, írta a zMTI.

Andorka röplabdában, labdarúgásban és kézilabdában egyaránt magas szinten tevékenykedett játékvezetőként, de az igazán nagy sikereket kézilabdában érte el. A Schóber Ottóval alkotott legendás párosuk idehaza 1981-től, nemzetközi színtéren pedig 1983-tól szerzett komoly hírnevet.

Kettősük az évek során közel 450 NB I-es mérkőzést, tíz Magyar Kupa-döntőt, 297 nemzetközi találkozót dirigált, beleértve számos felnőtt és korosztályos világbajnokságot, illetve a barcelonai előolimpiát is.

Andorkát a magyar kézilabda történetének egyik legnagyobb hatású játékvezetőjének tartják, aki később az MKSZ nemzetközi bizottságának elnöke volt, az európai szövetség (EHF) versenybizottságának tagjaként a játékvezetésért felelt, egyúttal a nemzetközi szövetség (IHF) játékvezetői testületének is tagja volt. Ezt követően az EHF versenybizottságában a klubversenyeket felügyelte, emellett az IHF lektoraként is tevékenykedett.

Aktívan részt vett a játékvezetők képzésében, delegátusként pedig rendszeresen jelen volt az európai kupamérkőzéseken, továbbá két olimpián, nyolc felnőtt világbajnokságon és 14 Európa-bajnokságon.

Az utóbbi években az MKSZ nemzetközi bizottságának elnökeként, a válogatottak csapatvezetőjeként sokat dolgozott a magyar kézilabdázás sportdiplomáciai sikereiért a világversenyeken és a mindennapokban egyaránt, csakúgy, mint korábbi nemzetközi megbízatásai során.

Az európai szövetségtől 2011-ben megkapta az EHF Special Awardot, az MKSZ pedig tavaly a legmagasabb kitüntetését, a Török Bódog Életműdíjat adományozta neki.

Horváth Gabriella, az MKSZ főtitkára elmondta, Andorka Sándornak az elmúlt évtizedekben óriási szerepe volt számos, a háttérben elért magyar sikerben. Ezek közül is kiemelkedik, hogy Magyarország – Szlovákiával együtt – elnyerte a jövő januári férfi Európa-bajnokság rendezési jogát.

„Rengeteget köszönhetnek neki a magyar klubok és játékvezetők is, mindenkinek a mentora volt, aki a nemzetközi kézilabdaéletben bármilyen szerepet játszott Magyarország részéről. Óriási veszteség érte a magyar kézilabdázást, és az egész magyar sportot” – hangsúlyozta Horváth Gabriella.

Andorka Sándort az MKSZ saját halottjának tekinti, tiszteletére a hétvégi kézilabda-mérkőzéseket egyperces gyászszünet és főhajtás előzi meg.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik