86 éves korában elhunyt az NBA-legenda Elgin Baylor.
Baylor 14 évet húzott le a Los Angeles Lakersben, és a liga történetében csak két játékos, Wilt Chamberlain és Michael Jordan átlagolt több pontot meccsenként nála.
A döntők történetében az 1962-ben, a Boston Celtics ellen dobott 61 pontja a mai napig rekord, és ő volt az első NBA-játékos, aki egy meccsen eljutott 70 pontig, a New York Knicks elleni 1960-as találkozón 71 ponttal zárt. Ezt a klubrekordot döntötte meg Kobe Bryant, amikor 2006 januárjában 81 pontot szórt a Lakers mezében a Toronto ellen.
Baylor 11 alkalommal játszhatott All Star-gálán, és térdsérülései miatt vonult vissza az 1971-1972-es idény elején, így lemaradt a Lakers diadaláról, a Los Angeles-i csapat ugyanis legyőzte a nagydöntőben a Knickset. Visszavonulása után három évig edzette a New Orleans Jazz csapatát, majd 23 éven át dolgozott a Los Angeles Clippers ügyvezetőjeként.
Baylort 1977-ben választották be a Hírességek Csarnokába, a Lakers pedig 1983-ban vonultatta vissza az általa viselt 22-es mezszámot.
A CNN azt írja, Baylor felesége és lánya körében hunyta le a szemét örökre.