Sport koronavírus

Önkéntesek sem érkezhetnek külföldről az olimpiára

Behrouz MEHRI / AFP
Behrouz MEHRI / AFP

A nézőkhöz hasonlóan – kevés kivételtől eltekintve – az önkéntesek között sem lehetnek majd külföldiek a július 23-án kezdődő tokiói olimpián, írta az MTI.

Kapcsolódó
Eldőlt: nem lehetnek külföldi szurkolók az olimpián
A döntést a járvány terjedése miatti félelemmel indokolták.

A szervezők szombaton jelentették be, hogy a koronavírus-járvány miatt más országból nem engednek be nézőket az olimpiára és a paralimpiára sem, hétfőn pedig az önkéntesekre vonatkozó korlátozásokat hozták nyilvánosságra.

Muto Tosiro, a szervezőbizottság ügyvezetője egyúttal azt is jelezte, hogy valószínűleg a sportolók rokonaira is vonatkozik majd a tiltás, de ezzel kapcsolatban még nem született végleges döntés.

Az önkéntesek esetében a korlátozás nem érinti majd azokat, akik egy-egy sportágban, vagy egyéb területen szakembernek, specialistának számítanak, ők személyre szóló különengedélyt kapnak a beutazásra.

Muto konkrét számot nem közölt, ám helyi lapok úgy tudják, hogy mintegy 500 külföldi dolgozhat a helyszínen a játékok alatt.

Az olimpia és a paralimpia lebonyolításában több mint 110 ezer, köztük nagy számban külföldi önkéntes segített volna.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik