Közös közleményt adott ki a MOL-Pick Szeged és a Magyar Kézilabda Szövetség: e szerint a válogatott március 12-i, valamint március 14-i, Szlovákia elleni EURO-CUP mérkőzését megelőző kötelező PCR tesztje pozitív eredményt mutatott Bodó Richárdnál, a szegediek átlövőjénél.
A játékos jól van, tünetei nincsenek, és a társaknak nem kell karanténba vonulniuk, mivel a teszt még a közös felkészülés előtt történt. Bodó viszont megkezdte a karantént a pozitív eredménye miatt.
Nagyon szomorú és csalódott vagyok a történtek miatt. Ősszel a csapatból elsőként kaptam el a koronavírust, most pedig ismét fertőzött vagyok. Nem nagyon tudok mit mondani, rendkívül lesújtott a hír. Jól voltam, jó formában játszottam, vasárnap a Balatonfüred ellen 9 gólig jutottam. Alig vártam a válogatott összetartást, a Szegeddel pedig a Veszprém elleni rangadóra, a Kiel elleni BL-párharcra, illetve a Magyar Kupa befejező részére készültünk, ezek azok a mérkőzések, a szezonnak az a szakasza, amit a legjobban várunk
– nyilatkozta Bodó, aki reméli, hogy ezúttal nem lesznek tünetei.