Sport

„Nem a jó emberbe kötött bele” – LeBron James visszaszólt Ibrahimovicnak

AFP
AFP

Zlatan Ibrahimovic a napokban egy interjúban arról beszélt, nem szereti, ha a sportolók közéleti/politikai kérdésben szólalnak fel, így például szerinte az ezekben az ezekben kifejezetten aktív LeBron Jamesnek is azzal kéne törődnie, amihez a legjobban ért: kosárlabdázzon.

Kapcsolódó
Ibra megüzente LeBronnak, hogy ne politizáljon annyit
A sportvilágon beülről kapott kritikát minden idők egyik legjobb kosárlabdázója.

Egy ilyen vélemény természetesen eljutott minden idők legjobb kosarasához is, de borítékolható volt, milyen választ ad majd. James arról beszélt a sajtótájékoztatóján, hogy sosem fog csendben maradni, ha igazságtalan dolgot lát, ő az egyenlőségért harcol. Arra használja az ismertségét, hogy képviselje azokat, akik nem tudnak felszólalni a saját védelmükben – itt felhozta azt az iskolát, amit ő indított el, és ahol 300 hátrányos helyzetű gyermek tanul, az ő jogaikét is harcol.

Sosem fogok csak a sportra koncentrálni, mert tudom, hogy olyan helyzetbe kerültem, ahol igenis ereje van a szavamnak

mondta LeBron James, aki aztán egy ibrás példát is felhozott.

„Mintha 2018-ban hasonló dolgokról beszélt otthon Svédországban. Nem szokványos a neve, és úgy érezte, hogy rasszizmus éri. Igaz? Ugye ezt mondta? Igen, úgy emlékszem [Ibrahimovic valóban említette ezt a témát akkoriban – a szerk.]. Na, hát nem jó emberbe kötött bele, mert elvégeztem a házi feladatot” – mondta James.

Kapcsolódó
Mi abban a megosztó, ha Gulácsi azt mondja, fogadjuk el egymást?
Gulácsi Péter Facebook-posztját a magyar nyilvánosság egy része pajzsra emelte, egy másik viszont lényegében elhallgatta. De vajon mi az oka ennek a megosztottságnak?

Ajánlott videó

Olvasói sztorik