Sport

25 millió forintot ér egy magyar paralimpiai arany

BEN STANSALL / AFP
BEN STANSALL / AFP

Jelentősen emelkedik a magyar paralimpiai érmesek és helyezettek állami jutalma – jelentették be vasárnap délután, a Magyar Paralimpiai Bizottság (MPB) rendkívüli sajtótájékoztatóján. Szabó László, az MPB elnöke közölte: szervezetük javaslatát elfogadva a kormány úgy döntött, hogy

az aranyért járó eddigi 17,5 milliós összeget 25 millióra, az ezüstért járót pedig 12,5 millióról 17,85 millióra emeli. A harmadik helyezettek mostantól 14,25 millió forintos jutalomra számíthatnak, s egészen a nyolcadik helyezettekig (1,4 millió forint) jár majd anyagi elismerés.

Az MTI tudósítása szerint Szabó kiemelte, hogy a növekedés mértéke közel 43 százalékos, ez is azt mutatja, hogy Magyarország kiemelten kezeli a sportolók megbecsülését. Hangsúlyozta: a szabályozás azt is jelenti, hogy a Szervátültetettek Világjátékán, illetve a Siketlimpián hasonló helyezést elérők jutalma is növekszik, mert ezeknek az értéke a paralimpiai jutalomhoz között.

Szabó László szerint a döntésből többféle következtetést lehet levonni, de a legfontosabb az, hogy a kormány méltón elismeri mindazt a teljesítményt, amelyet a magyar parasportolók, a magyar fogyatékos sportolók az elmúlt években, évtizedekben nyújtottak.

Köszönetet mondott a kormánynak, a következő napokban a sportolóktól és edzőktől, a paralimpiai felkészülés résztvevőitől azt fogja kérni, hogy ez a döntés sokszorozza meg az erejüket.

A vasárnapi online sajtótájékoztatón részt vett Ekler Luca, világ- és Európa-bajnok paraatléta, valamint Csonka András, paralimpiai ezüstérmes para-asztaliteniszező is, mindketten úgy fogalmaztak: nagyon örülnek a kormánydöntésnek, ez extra motivációt jelent majd a felkészülésük során.

Deutsch Tamás, az MPB alelnöke úgy fogalmazott: a hétfőn negyedszer sorra kerülő Magyar Parasport Napjának előestéjén szép üzenet ez a kormánydöntés, amelynek köszönhetően történelmi magasságokba emelkedik Magyarországon a fogyatékos sportolók világeseményein elért kimagasló eredmények után járó jutalom összege.

„Évek óta lelkesen mondják el a sportolók, az őket felkészítő edzők, a Magyar Paralimpiai Bizottság Köztestület vezetői azt a jelmondatot, amely szépen összefoglalja a hitvallásunkat, nevezetesen, hogy »Fogyatékosnak lenni nem jelenti azt, hogy vesztesnek lenni«. Ezt a jelmondatot most megtoldhatjuk a friss döntés fényében:

ma győztessé váltak a parasportolók, a fogyatékos sportolók.

A folyamatosan növekvő erkölcsi elismerés mellett fontos lépcsőfok az, hogy a paralimpiai bajnokaink Tokióban az aranyérem elnyerése után 25 millió forintos jutalmat kapnak” – mondta Deutsch Tamás.

Deutsch azt is mondta, hogy a döntés valamennyi fogyatékkal élő magyar számára üzenet, hogy a sorsuk fontos a köz számára.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik