William WEST / AFP
Sport

Azt hitte, elájul a hőségtől, végül az AusOpen legnagyobb meglepetését érte el

Az idei ausztrál nyílt teniszbajnokság előtt mindössze kétszer indult el Melbourne-ben és egy mérkőzést nyert Karolina Muchova, a csehek világranglista-27. játékosa, aki idén kisebbfajta csodát tett.

Kapcsolódó
Djokovicot nem lehet leírni, hátrányból fordítva is elődöntőbe jutott
A világelső melós meccsen győzte le Alexander Zverevet.

A 24 éves teniszező a lett Jelena Ostapenko kiverésével kezdett (7:5, 6:2), a német Mona Barthelnek sem hagyott sok esélyt (6:4, 6:1), aztán jött az első nagy bravúr, a honfitársnő, a 6. helyen kiemelt Karolina Plískova legyőzése (7:5, 7:5). A nyolcaddöntőben a 18. helyen kiemelt belga Elise Mertenst szinte a legszorosabb küzdelemben verte 7:6, 7:5-re, a negyeddöntőben pedig következhetett a világelső Ashleigh Barty.

A tavalyi elődöntős ausztrál lendületesen is kezdett, az első szettet pillanatok alatt behúzta 6:1-re, és a másodikban is vezetett 2:0-ra, ráadásul Muchova orvosi segítséget kért, mert nem érezte jól magát.

„Melegem lett és nagyon szédültem. Nem szeretem kikérni az ápolási szünetet, gondolkodtam is rajta egy ideig. Talán későn is éltem ezzel a lehetőséggel, de azt hittem, elájulok” nyilatkozta a cseh Idnes.cz portálnak.

Sajnos tavaly New Yorkban átéltem hasonlót, a meleg is okozhatta és az is, hogy nem ittam eleget. Hűtöttek jéggel az árnyékban, ellenőrizték a vérnyomásom, megmérték a testhőmérsékletem. De azt hiszem, a jég mentett meg.

Ezek után visszatért a pályára, és mintha kicserélték volna. Előbb vesztes helyzetből megnyerte a szettet 6:3-ra, majd a döntő játszmában már ellenállhatatlanul teniszezett.

Elődöntőbeli ellenfele az amerikai Jennifer Brady lesz, akivel eddig egyszer találkozott: a tavalyi prágai, salakpályás tornán nagy csatában 6:4, 3:6, 7:6-ra győzte le.

A férfiaknál az orosz Danyiil Medvegyev három szettben nyert honfitársa, Andrej Rubljov ellen.

Australian Open, negyeddöntő

Nők:
Muchova (cseh, 25.) – Barty (ausztrál, 1.) 1:6, 6:3, 6:2
Brady (amerikai, 22.)- Pegula (amerikai) 4:6, 6:2, 6:1

 

Férfiak:
Medvegyev (orosz, 4.)-Rubljov (orosz, 7.) 7:5, 6:3, 6:2

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.