Sport

Ezen a télen már öt áldozatot szedett a K2 hegycsúcs

Seven Summit Treks / AFP
Seven Summit Treks / AFP

Halottnak nyilvánították a pakisztáni hatóságok csütörtökön azt a három hegymászót, akik február elején tűntek el a K2 hegycsúcs meghódítására tett kísérlet közben.

A híres pakisztáni hegymászó, Muhammad Ali Szadpara, az izlandi John Snorri és a chilei Mohr Prieto utáni kutatást az elmúlt héten lefújták a rossz időjárás miatt. A felhők, az erős szelek és a hó miatt túl veszélyessé vált a kutatás mind a gyalogosan keresők, mind a helikopterek számára.

Szadpara fia, Szadzsid a Skardu északi városban tartott sajtótájékoztatón elmondta, hálás a hatóságoknak, amiért megpróbáltak mindent, hogy megtalálják az eltűnt csapatot.

Úgy gondolom, feljutottak, de balesetet szenvedhettek, miközben ereszkedtek

– mondta Szadpara.

Karrar Haidri, a Pakisztáni Hegymászó Klub munkatársa hatalmas veszteségnek nevezte a hegymászók halálát. A három hegymászó elveszítette a kapcsolatot az alaptáborukkal, amikor megkísérelték a 8611 méter magas K2 csúcshódítását.

Télen a K2-n több mint 200 kilométer per órás szél fújhat, a hőmérséklet pedig 60 Celsius-fok alá süllyedhet. Az eltűntek holttá nyilvánításával ötre emelkedett a K2 halottjainak száma ebben a téli szezonban.

Januárban Sergi Mingote 49 éves spanyol hegymászó zuhant a mélybe a csúcs meghódítására készülődve, február elején Atanasz Szkatov 42 éves bolgár alpinista zuhant mintegy másfél kilométert 7000 méteres magasságból. Egy hatodik hegymászó a Föld 12. legmagasabb hegycsúcsa, a 8047 méteres Broad Peak megmászása közben vesztette életét.

Kapcsolódó
Suhajda Szilárd: Nincs menekülő út, de úgysem tudnál futni
A Föld tizennégy 8000-es csúcsa közül a K2-t tartják a legnehezebben megmászhatónak. Január közepén azzal került címlapokra, hogy egy serpa, Nirmal Purja a világon először télen és oxigén nélkül jutott fel rá. Egy magyar alpinista is feljutott már a K2-re – csak éppen nyáron. Suhajda Szilárd elmeséli, mit éltek át Klein Dáviddal 2019 júliusában.

A veszedelmes K2-t idén először sikerült megmászni a téli szezonban, egy tízfős nepáli serpacsapat jutott fel január 16-án a csúcsra.

Kapcsolódó
Nem a sztároké, hanem az eddig őket segítő serpáké az utolsó nagy hegymászórekord
Az elképesztő teljesítmény mellett szerencse is kellett ahhoz, hogy az utolsó nagy hegymászórekord is megdőljön a nyolcezresek világában. Ezúttal nem híres nyugati hegymászók kapaszkodtak fel a dicsőség felé vezető úton, hanem az eddig őket segítő serpák.

A Kína és Pakisztán határán emelkedő hegy összesen már több mint 80 emberéletet követelt, miközben a csúcsot elérő hegymászók száma csak néhány száz körül van. A világ leghalálosabb hegymászó balesete során 2008-ban egyetlen nap alatt 11 hegymászó vesztette életét ezen a hegyen.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik