Sport

A pandémiával magyarázható a gyengébb Eb-teljesítmény

Adam Warzawa/MTI/EPA-PAP
Adam Warzawa/MTI/EPA-PAP

Bánhidi Ákos, az olimpiai keret edzője és menedzsere annak ellenére nagyon büszke a magyar csapatra, hogy az elmúlt évekhez képest gyengébb eredményeket ért el a lengyelországi Gdanskban rendezett rövid pályás gyorskorcsolya Európa-bajnokságon.

Kapcsolódó
Megvan az első magyar érem a rövidpályás gyorskorcsolya Eb-n
Ezer méteren állhatott dobogóra magyar versenyző.

„A sportban sosem gáláns külső tényezőkre hivatkozni. De azt meg kell állapítani, hogy a koronavírus-járványból mi rosszul jöttünk ki. Volt, aki kétszer is elkapta a fertőzést, ami 45 nap leállást jelentett számára. Ez kiütközött fizikálisan és mentálisan is.

Mindenki mindent megtett, ezért nagyon büszke vagyok a versenyzőinkre, ennél többet ebből nem lehetett kihozni. Ez nem mentségkeresés, ez csak egy tény”

– fogalmazott az MTI-nek a sportvezető, aki hozzátette, Liu Shaolin Sándor és Liu Shaoang klasszisát az mutatja, hogy ilyen állapotban is A döntőbe tudtak jutni.

Bánhidi megjegyezte, nem véletlenül 1000 méteren sikerült a legjobb eredményeket elérni, ugyanis 500-on a gyorsaság, 1500-on pedig az állóképesség hiányzott. Ugyanakkor hozzátette, a fizikális hiányosságok legeklatánsabb példája éppen a férfiak 1000 méteres döntője volt, amikor az élen korcsolyázó Liu Shaoang két körrel a vége előtt elfáradt, így végül negyedik helyre esett vissza.

A csapatvezető arról is szót ejtett, hogy Sjinkie Knegt, a hollandok világklasszis visszatérője kifejezetten sportszerűtlenül versenyzett a férfiak szuperdöntőjében,

mert csak azzal a céllal lépett jégre, hogy a kizárását eredményező szabálytalanság árán is, de akadályozza az 1000 méteren ezüstérmes Krueger John-Henryt, aki emiatt összetettben éppen lemaradt a dobogóról a szintén holland Itzhak de Laat mögött.

A női szakág kapcsán elégedettségének adott hangot, mivel a két egyéni induló, Kónya Zsófia és Sziliczei-Német Rebeka négy elődöntős szereplést tudott felmutatni, ami tőlük kiváló eredmény volt.

Azt viszont nagyon sajnálta, hogy Jászapáti Petra koronavírusos megbetegedése miatt lemaradt az Eb-ről, mert őt eddig elkerülte a fertőzés, így kifejezetten jó állapotban volt.

Az idényből hátralévő egyetlen verseny, a március 5-7. között esedékes dordrechti világbajnokságról úgy nyilatkozott, hogy addigra biztosan sokkal jobb állapotban lesznek a versenyzők, de hogy csúcsformájukig el tudnak-e jutni a hátralévő másfél hónapban, az kérdéses.

A magyarok egy ezüstéremmel zárták a gdanski Eb-t, amely majdnem egy év után az első nemzetközi verseny volt rövid pályás gyorskorcsolyázásban, mivel a pandémia miatt törölték a tavalyi világbajnokságot, valamint a 2020/21-es szezon mind a hat világkupaversenyét.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik