Sport

Nagyon kellett a Fradinak ez a BL-győzelem

MTI/Illyés Tibor
MTI/Illyés Tibor

A Ferencváros 32-30-ra legyőzte a vendég francia Metz HB csapatát a női kézilabda Bajnokok Ligája csoportkörének harmadik fordulójából szerdára halasztott mérkőzésén.

A Ferencváros keretéből ezúttal Kisfaludy Anett maradt ki taktikai okok miatt. Mindkét csapat jól kezdte a mérkőzést, így szoros volt az állás, először a 17. percben alakult ki egygólosnál nagyobb különbség (9-7). Ekkor az FTC kettős emberhátrányba került, ám sikerült átvészelnie ezt az időszakot, és az előnye nem csökkent. A folytatásban mindkét oldalon egyre több volt a hiba támadásban, illetve a jó megoldás védekezésben, így a különbség továbbra sem változott számottevően. A magyar csapat Szucsánszki Zita irányításával taktikus játékkal, nagy küzdelemben három gólt megőrzött előnyéből a szünetig, írja az MTI.

Kapcsolódó
Bár húzzuk a szánkat a lúzereken, a szakma szerint a vb-bővítés a kézilabda érdekeit szolgálja
Pásztor István szerint a kisebb válogatottakban akadnak olyanok, akikre Európában is felfigyelhetnek.

A folytatásban már öt találattal is vezetett az FTC, ám a vendégek elkezdték a felzárkózást, kevesebbet hibáztak, ellenfelüket viszont hibázásra kényszerítették, így sikerült egy 6-2-es sorozatot produkálniuk. Ezt követően átlendült a holtponton a házigazda, rendre vezetett egy-két góllal, a hajrában is jól összpontosított, és szinte végig vezetve nyert.

A vendégek csak egyszer, 2-1-nél vezettek az egész mérkőzésen.

A Ferencváros irányítója, Szucsánszki Zita hét, világbajnok holland jobbszélsője, Angela Malestein hat góllal járult hozzá a sikerhez. A mezőny legeredményesebb játékosa a francia Meline Nocandy volt nyolc találattal.

A hét győzelemmel és három döntetlennel álló, címvédő Győr szombaton a francia Brest Bretagne együttesét fogadja, az öt sikerrel és négy vereséggel rendelkező Ferencváros pedig vasárnap idegenben ismét a Metz csapatával találkozik.

Kézilabda BL, 3. fordulóból elhalasztott mérkőzés

FTC-Rail Cargo Hungaria – Metz HB (francia) 32-30 (18-15)

 

A csoport állása: 1. Rosztov-Don (orosz) 15 pont/9 mérkőzés, 2. Metz 12/9 (263-249), 3. Ferencváros 12/10 (272-268), 4. CSM Bucuresti (román) 11/10, 5. Vipers Kristiansand (norvég) 10/6, 6. Team Esbjerg (dán) 6/10, 7. Krim Mercator Ljubljana (szlovén) 5/10, 8. SG BBM Bietigheim (német) 3/10

Ajánlott videó

Olvasói sztorik