Nathaniel S. Butler / NBAE / Getty Images / Getty Images via AFP
Sport lineup

Az életét menthette meg, hogy elcserélték

Az NBA elmúlt éveinek egyik legnagyobb üzlete volt, hogy egy négy csapatot érintő csere keretében James Harden Houstonból Brooklynba került – a szakállas kosaras ráadásul történelmi mérkőzéssel mutatkozott be. Harden csapatváltása következtében Caris Levert is csomagolhatott, ő a Netstől került végül az Indiana Pacershez.

Ez pedig lehet, hogy az életét mentette meg.

Elvégezték rajta ugyanis a szokásos vizsgálatokat, az MRI pedig egy tumort mutatott ki a veséjén. Azt mondta, teljesen egészségesnek érezte magát, nem volt semmilyen fájdalmai, így meglepték a teszteredmények. Egyelőre nem tudni, mennyit kell kihagynia.

Ez a csere azt hiszem hosszú távon megmentett. Most az a legfontosabb, hogy egészséges legyek és hosszú életem legyen

– írta közleményében a 26 éves kosaras, aki 2016 óta játszik az NBA-ben, 225 mérkőzésen 13,1 pontot, valamint 3,7-3,7 lepattanót és asszisztot átlagol.

Ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.