Sport

Mikkel Hansen fejpántjára vadászik a kézi-vb Góliátja

MOHAMED ABD EL GHANY / POOL / AFP
MOHAMED ABD EL GHANY / POOL / AFP

Pillanatok alatt a közösségi oldalak egyik sztárjává vált a Kongói Demokratikus Köztársaság férfi kézilabdacsapatának 26 éves beállósa, Gauthier Mvumbi. A vb honlapján 89 kilósnak feltüntetett játékos a fotók alapján inkább 120 kiló fölötti lehet, aminek megvan az előnye: elég nehéz megtartani a hatoson.

A kongóiak a vébé nyitómérkőzésén 28-22-es vereséget szenvedtek Argentínától, a játékos 11 percet és 17 másodpercet töltött a pályán, ezalatt négy lövésből négy gólt szerzett.

De ki is ez a Mvumbi? A franciaországi Chartres-ban született és felnőtt, kongói származású játékos 18 éves korában a szomszéd városban, Vernouillet-ben kezdett el kézilabdázni, majd megkapta élete lehetőségét, hiszen a Creteil is igényt tartott rá.

Kapcsolódó
Korrupció és diktatúra tartja a piramis csúcsán a kézilabdasport fáraóját
Hasszan Musztafa a nemzetközi szövetség, az IHF elnökeként élet és halál ura a kézilabdában, és akit nemhogy meggyengítettek a botrányok, hanem már oda jutott, hogy kihívója sem akad.

A jelenleginél jóval vékonyabb testalkatú sportoló olyan társakkal játszhatott, mint a franciák világbajnoka, Nedim Remili vagy a szintén francia válogatott Hugo Descat, de végül visszatért Vernouillet-be, ahol hét szezont húzott le a francia harmadosztályban.

Bár nem játszott rosszul, nyáron úgy döntött, hátralép egyet, és a negyedik ligás Dreux csapatába igazolt.

Az eredetileg Kinshasából származó szülei révén korábban négy versenyen is játszott a kongói válogatottban, így ott volt a tavaly januári Afrika-bajnokságon is. A kontinenst a házigazda Egyiptom mellett még hat válogatott képviselheti, Kongó pedig éppen a 7. helyen végzett: a helyosztón Gabont győzte le.

Igazi büszkeség ezt a mezt viselni

– nyilatkozta a L’Echo Republicannek adott interjúban Mvumbi, aki elárulta, a vébé előtt legutóbb október 10-én, a Saint-Pryvé elleni bajnokin lépett pályára.

Azt mondta, egyértelműen a világ- és olimpiai bajnok dánok elleni csoportmérkőzést várja.

Soha nem gondoltam volna, hogy egyszer ezt megtapasztalhatom. Nincs semmi vesztenivalónk, ezért mindent megteszünk és kijátsszuk a kártyánkat. A dánoknak ugyanúgy két karjuk és két lábuk van, mint nekünk.

Mvumbi elárulta a legnagyobb álmát: szeretné megszerezni Mikkel Hansen fejpántját.

Kapcsolódó
Eldőlt, ki lesz a győri kézicsapat új edzője – sajtóhír
A Kisalföld értesülése szerint Ambros Martín visszatérésére szavazott az ETO elnöksége.

„A célunk mindenekelőtt a szórakozás, hogy élvezzük a versenyt. Mindent megteszünk, amit lehet, és megpróbálunk felbosszantani néhány csapatot. Az egyetlen aggodalmam a Covid, nem szeretném, ha ez az átkozott vírus megfosztana életem versenyétől.”

Ajánlott videó

Olvasói sztorik