Sport lineup

Az NFL legnagyobb lúzere végre megtörte az átkot

Nic Antaya / GETTY IMAGES NORTH AMERICA / Getty Images via AFP
Nic Antaya / GETTY IMAGES NORTH AMERICA / Getty Images via AFP

2002 óta először került be az NFL rájátszásába a Cleveland Browns, amely az alapszakasz utolsó játéknapján 24-22-es győzelmet aratott a Pittsburgh Steelers felett.

A Clevelandben Nick Chubb és Jarvis Landry is egy-egy futott touchdownnal zárt, az irányító, Baker Mayfield pedig 196 yardot passzolt, és egyik átadásából touchdownt ért el el a csapata. A ligában a Cleveland várt a legrégebb óta arra, hogy ismét a rájátszásban szerepelhessen – ahol ismét a Pittsburgh lesz majd az ellenfele.

Úgy tűnik, a Brownsnál nem elégedtek meg a játékosok azzal, hogy a playoff összejött:

Az alapszakaszt a 14 győzelemmel és 2 vereséggel záró Kansas City Chiefs nyerte, a címvédő így az Amerikai főcsoport (AFC) első kiemeltjeként szabadnapos lesz a rájátszás első körében. A Nemzeti főcsoportot (NFC) a Green Bay nyerte meg 13,3-as mérleggel, a Packers az utolsó játéknapon azt a Chicagót verte, amely a zakó ellenére szintén bejutott a rájátszásba.

Szintén az utolsó játéknapon biztosította be helyét a playoffban az AFC Déli csoportját megnyerő Tennessee Titans, amely Sam Sloman utolsó másodperces, mázlis mezőnygóljával intézte el a Houstont. A Titansben Derrick Henry karriercsúcsot jelentő 250 yardot teljesített, és a nyolcadik játékos lett a ligában, aki egy szezon alatt 2000 yardot futott.

A Los Angeles Rams az Arizona Cardinals legyőzésével intézett magának egy helyett a rájátszásban, míg a Washington a Philadelphiában aratott sikerével váltotta meg a jegyét a folytatásra. A Washington irányítója, Alex Smith vádlihúzódás miatt elég nehézkesen mozgott, háromszor földre is vitték, valamint kétszer eladta a labdát, de így is összehozott 162 yardot, valamint két TD-passzt, csapata pedig – negatív, 7,9-es mérleggel – élen végzett az NFC Keleti csoportjában.

Smith esetében ráadásul már az is csoda, hogy egyáltalán még játszani, sőt, járni tud, mivel 2018 novemberében borzalmas sérülést szenvedett, ami után még az amputáció is felmerült, és végül 17 műtét után tudott visszatérni. Nem kérdés, hogy övé az idény egyik legnagyobb sztorija.

Kapcsolódó
17 műtét után az év visszatérésére készül az NFL-klasszis
Alex Smith lábtörése után az életéért küzdött egy súlyos fertőzés miatt, és kérdéses volt, hogy ha túléli, nem kell-e amputálni a lábát.

NFL, alapszakasz, 17. (utolsó) játékhét:

Cleveland Browns – Pittsburgh Steelers 24-22
Buffalo Bills – Miami Dolphins 56-26
Cincinnati Bengals – Baltimore Ravens 3-38
Detroit Lions – Minnesota Vikings 35-37
New England Patriots – New York Jets 28-14
New York Giants – Dallas Cowboys 23-19
Tampa Bay Buccaneers – Atlanta Falcons 44-27
Carolina Panthers – New Orleans Saints 7-33
Chicago Bears – Green Bay Packers 16-35
Denver Broncos – Las Vegas Raiders 31-32
Houston Texans – Tennessee Titans 38-41
Indianapolis Colts – Jacksonville Jaguars 28-14
Kansas City Chiefs – Los Angeles Chargers 21-38
Los Angeles Rams – Arizona Cardinals 18-7
San Francisco 49ers – Seattle Seahawks 23-26
Philadelphia Eagles – Washington Football Team 14-20

 

A rájátszás első körének párosítása: 
AFC:
Pittsburgh Steelers – Cleveland Browns
Tennessee Titans – Baltimore Ravens
Buffalo Bills – Indianapolis Colts

 

NFC:
Washington Football Team – Tampa Bay Buccaneers
Seattle Seahawks – Los Angeles Rams
New Orleans Saints – Chicago Bears

A két főcsoport győztese, a Kansas City Chiefs, valamint a Green Bay Packers szabadnapos az első körben.

A kiemelt képen Baker Mayfield, a Cleveland irányítója látható.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik