Sport

Százezer magyar gyerek kezébe adta az igazi olimpiai fáklyát

Varga György / MTI
Varga György / MTI
43 éve a futásnak él, 25 éve találta ki a Mikulás-futást, de az idei szép jubileumot elsodorta a koronavírus-járvány. Kovács István azonban nem adja fel egykönnyen, a mezőfalvai megszállott Rio és Phjongcshang után a tokiói olimpiára is elkészíti azt a naplót, amiben a gyerekek a sportolóknak üzenhetnek.

„Tavaly még volt Nyuszi- és Mikulás-futás is, de idén a pandémia miatt már nem lehetett. Pedig ez lett volna a 25. alkalom. Ismerős gyerekzenekarról láttam fényképeket, hogy óvodákhoz mentek, és a gyerekek az ablakon keresztül integettek nekik.

De én mégsem futkoshatok egyedül az udvarban! Pláne, hogy nem is nekem kellene, hanem a gyerekeknek

– mesélte a 24.hu-nak Kovács István.

Bár szabadtéren akár lehetett is volna programot csinálni, nem akarta kitenni magát olyan helyzetnek, hogy azt mondják róla, semmit sem ért a járványhelyzetből.

Kovács István már a tokiói olimpiára készül.

Pedig Istvánnak ez az élete, az 1958-as születésű, jelenleg a Fejér megyei Mezőfalván élő sportember hobbiból, majd elképesztő fanatizmusából építette fel a saját kis világát, de akár azt is mondhatjuk, brandjét.

Barcelonától a Vajdaságig

1977-ben futott először maratont az egykori Dunaújvárosi Kohász Sportegyesület színeiben, majd a 80-as évek elejétől egyénileg készült és vesz részt futóversenyeken. 1992-ben jött az őrült ötlet, hogy az olimpia hatására kifut Barcelonába. Átlagban napi 40 km-t teljesítve másfél hónap alatt letudta a megközelítőleg 2300 km-t.

Ez új lendületet adott, 1994-ben a magyar népfőiskolák helyszíneit járta be, Sárospataktól Zalaegerszegig összesen 800 km-t futott le két és fél hét alatt.

Ekkor gyűjtött első alkalommal adományt egy zalalövői kislány csontvelő-átültetéséhez. A jótékony célok innentől kezdve állandósultak, a Vajdaságba például már tíz éve jár, most is éppen egy adománycsomag útját szervezi Szegedig.

2010-ben Magyarkanizsán ismerkedtem meg egy hatéves, agydaganattal műtött kislánnyal. Azóta próbálok segíteni, és a betegség révén jó kapcsolatba kerültem a családdal. Kitti most lesz 16 éves, és meggyógyult

– mesélte.

Joulupukki nagykövete lett

A Mikulás-futást 1995-ben találta ki, büszke arra, hogy rengeteg magyarországi településen megfordult, és sok fiatalt megmozgatott.

„1990 óta teljesen egyedül élek, állandóan dolgozom, és nagyon büszke vagyok arra, hogy a magam módján így megszerveztem mindent. 2008-ig számítógépem sem volt – kocsim és jogsim azóta sincs –, úgy bicikliztem el valamelyik közeli városba, hogy megnézzem az email-jeimet” – mesélte.

Életében két nagyobb eseményt is nyilvántart: 1998-ban eljutott Lappföldre, ahol meglátogatta az igazi Mikulást, Joulupukkit. Ott kapott hivatalos tanúsítványt arról, hogy a Világ Mikulásának Nagykövete – ezt nagy becsben tartja.

2008-ban aztán jött a másik csoda: tagja volt a pekingi olimpiai játékok magyar fáklyaváltójának.

„200 métert vihettem a fáklyát, amit meg is kaptam és hazahozhattam. Már a repülőúton azon gondolkodtam, hogyan hasznosíthatnám mindezt. Azóta az olimpiai eszme népszerűsítése is a cél,

a fáklyám az elmúlt 12 évben legalább százezer gyerek kezében megfordult már

– mondta.

Készül az újabb olimpiai napló

Talán ennek is köszönhető, hogy a Magyar Olimpiai Bizottság is mellé állt, és bár a tokiói játékokat elhalasztották, a védnöksége alatt elindított Újra úton az olimpiai fáklya! szlogennel már a 2021-es eseményre hangolnak. A futónagykövet egy olimpiai naplóban megkezdte az üzenetek, rajzok gyűjtését a magyar olimpikonoknak.

„A 2016-os riói nyári, majd a 2018-as phjongcshangi téli olimpia alkalmával is készült ilyen napló, amikor két éve a MOB fogadott bennünket a gyerekekkel, akkor ők átadták, és bekerült az olimpiai múzeumba” – mesélte.

Cser-Palkovics András, Székesfehérvár polgármestere is írt köszöntőt.

A mostani naplót direkt neki készítette a sárbogárdi nyomda, elmondása szerint mindegy 50×40 centiméteres, jó tízkilós könyv.

„Már van benne köszöntő Kulcsár Krisztiántól, a MOB elnökétől, aki azt írta: »Egy olimpiára készülő sportolónak mindig jóleső érzés, amikor buzdítást, elismerő szavakat kap. Ez a gyűjtemény üzenetek sokasága, mely nekik szól«. De Cser-Palkovics András, Székesfehérvár polgármestere is megtisztelt azzal, hogy pár sorral méltatta mindezt.”

Kovács István elmondta, hogy a nyáron nyolc gyerektáborban már járt, ott kerültek bele üzenetek. Tavasszal pedig reméli, hogy Sárbogárdon személyesen is megköszönheti Kulcsár Krisztiánnak a segítséget egy nagyszabású, futással, faültetéssel és olimpiai kvízzel kitöltött napon.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik