Sport

„Szörnyű” – ez volt az első szó, ami a kéziválogatott kapusának eszébe jutott a norvégok elleni meccsről

MTI/EPA/Ritzau/Bo Ambstrup
MTI/EPA/Ritzau/Bo Ambstrup

Sima vereséggel fejezte be Európa-bajnoki szereplését a magyar női kézilabda-válogatott, amely kedden 32-21-re kapott ki Norvégiától.

Szörnyű, ez az első szó, ami eszembe jut erről a mérkőzésről.

Rosszul kezdtünk, nem igazán tudtuk megvalósítani azt, amit akartunk játszani védekezésben. Támadásban is sok labdát eladtunk, technikai, taktikai hibát vétettünk, amit a norvégok könyörtelenül megbosszultak. Mit lehetne tanulni a norvégoktól? A fegyelmezettséget” – nyilatkozta a Nemzeti Sportnak Bíró Blanka, a válogatott kapusa, aki szerint sokkal jobban hajtotta végre az ellenfél a taktikai utasításokat védekezésben és támadásban is.

Kapcsolódó
Az oroszok a női kézi-Eb alatt rúgták ki a kapitányt, már az utolsó meccsen sem ő irányít
Oroszország nem lesz ott az elődöntőben, elég gyorsan megtalálták a felelőst.

A magyar csapat a csoportkörben, majd a középdöntőben is egy-egy mérkőzést nyert, mellette négyszer is vesztesen hagyta el a pályát, így a tizenhat csapatos mezőnyben a tizedik helyen zárt. A következő komoly esemény az olimpiai selejtezőtorna lesz márciusban, ahol az oroszok, a szerbek és a kínaiak lesznek az ellenfeleink. Ebből a négyesből két csapat jut el Tokióba.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik