Lassan véget ér az év, amely a koronavírus-járvány miatt mindenki számára megpróbáltatásokkal járt. Ha egy szóval kellene leírnia 2020-at, mi lenne az?
Hú, nem is tudom hirtelen. Kaotikus egy év volt, frusztráló és nehéz lehetett mindenki számára, de együtt járt egy tanulási folyamattal is, mert ilyen helyzettel nem szembesültünk korábban. Arra mindenképp jó volt ez az év, hogy rájöjjünk, össze kell fognunk, csapatmunkára van szükségünk nekünk, embereknek ahhoz, hogy kilábaljunk a nehézségekből.
Önről köztudott, hogy szeret mindent megtervezni, és nem csak A meg B terve van, hanem több forgatókönyvvel is rendelkezik. Most viszont jött egy olyan év, ami mindent borított, az úszásban például alig rendeztek versenyeket. Mi volt a legfontosabb lecke, amit a 2020-as év tanított önnek?
Az ember hajlamos azt gondolni, hogy szinte mindent kézben tud tartani, de most kiderült, hogy ez mennyire nem így van. Ez az év felnyitotta a szemünket, és megmutatta, mik is az igazán fontos dolgok az életben. Beszélhetünk arról, hogy egy olimpia mekkora esemény, de a sportolók egészsége, a szeretteim és a többi ember egészsége sokkal fontosabb, mint az, hogy megtegyünk mindent annak érdekében, hogy meg lehessen rendezni az olimpiát.
Itt volt az alkalom, hogy átértékeljünk magunkban dolgokat, hogy egy rosszul sikerült nap után nem kell megzuhanni, ha közben egészséges vagy és az életed rendben van.
És mindeközben felszínre kerültek fontos társadalmi, egészségügyi kérdések, például az, hogyan tudunk megbirkózni most vagy a jövőben egy világjárvánnyal.
Abban valószínűleg mindenki egyetért, hogy egy járvány idején nem az olimpia a legfontosabb, de feltételezzük, hogy jövő nyáron sor kerül a játékokra Tokióban. Normál esetben ez a sport legnagyobb ünnepe, de a jelen helyzetben lehet-e egy olimpiára ugyanígy tekinteni sportolóként, edzőként vagy akár csak szurkolóként?
Ha az olimpiát biztonságos körülmények között meg lehet rendezni, akkor az egy fantasztikus élmény lehet, valami, amit mindenki nagyon vár, ami megmozgatja az embereket, és örömet okoz nekik. De jelenleg azt látjuk, hogy az országok nehéz időket élnek, szigorítások, korlátozások léptek érvénybe rengeteg helyen, miközben szomorú statisztikákkal szembesülünk nap mint nap. Az uszodák és az edzőtermek is sok helyen zárva vannak, az olimpiai kvalifikáció menete tele van kérdőjelekkel, nem is beszélve arról, hogy érthető módon a sportolók sem szeretnék a saját egészségüket kockára tenni. Egyelőre nagyon sok a zavaró tényező, nekünk az a dolgunk, hogy ugyanúgy dolgozzunk és készüljünk, de ilyen bizonytalan helyzetben nehéz bármilyen konkrét kijelentést tenni az olimpiával kapcsolatban.
Tegyük fel, hogy megrendezik az olimpiát, és tanítványa, Holoda Péter is kvótát szerzett, vagyis mindketten ott lesznek. Beadatja magának a vakcinát?
Most még egyik vakcináról sem tudok sokat, gondolom, az elkövetkező hónapokban okosabb leszek. Idővel az is biztos kiderül majd, hogy kell-e oltás ahhoz, hogy az ember versenyezhessen, vagy ott legyen az olimpián. Most csak annyit tehetünk, hogy magunkra koncentrálunk, és mindent beleadunk, hogy meglegyen az olimpiai kvalifikáció, a többi kérdéssel majd ráérünk ezután foglalkozni.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
Amikor egy másik tanítványával, a korábbi ifjúsági olimpiai bajnok Szilágyi Liliánával elkezdték a közös munkát, úgy tűnt, ön lesz aki, ki tudja hozni a benne rejlő potenciált, nemrég viszont kiderült, hogy az úszónő nem vállalja be az olimpiát. Kudarcként éli meg, hogy így döntött?
Sajnálom, de az FTC-vel történt megállapodás értelmében erről a témáról nem beszélhetek.
Egy ideje már futballistákkal is foglalkozik, például a nagycsapatok által csábított Szoboszlai Dominikkal, az NB I góllövőlistáját vezető Hahn Jánossal és a harmadosztályban szereplő III. Kerületi TVE játékosaival. Előny lehet az, hogy nem a labdarúgás világából érkezik, hanem egy másik közegből?
Szeretem a futballt, és úgy érzem, illik is hozzám, legalábbis nagyon könnyedén ment az átállás. Voltak, akik azt mondták, a könnyebb utat választottam azzal, hogy az úszók helyett futballistákkal foglalkozom, de én nem így gondolom, már csak azért sem, mert sokszor azzal szembesülök, hogy az emberek lenézik a magyar focit. Le kell vetkőzni azt a hozzáállást, hogy gyengék vagyunk, és úgysem nyerhetünk, hiszen ez egy játék, ahol bármi megtörténhet. Nagy kihívás volt számomra, hogy a tudásom hogyan tudom a fociba átültetni, és azon vagyok, hogy a játékosokkal megértessem, nagy lehetőség adódott számukra azzal, hogy ez a sport jelenti a megélhetésüket. Éppen ezért mindent meg kell tenniük, hogy minden egyes alkalommal a maximumot sajtolják ki magukból, és hogy képesek legyenek az adott szituációt a maguk javára fordítani.
Jobbnak kellene lennünk annál, mint ahol most tartunk, mert komoly potenciál van a magyar futballban, amire szeretnék nagy hatással lenni.
A játékosok közül mindenkivel napi kapcsolatban vagyok, tudják, hogy akár éjjel is hívhatnak, ha nem tudnak aludni a meccs előtt, vagy éppen frusztráltnak érzik magukat egy-egy mérkőzés után.
Rióban láthattuk, micsoda érzelmek törtek elő önből Hosszú Katinka olimpiai aranyérmeinél, Szoboszlai Izland elleni, Eb-t érő góljánál is hasonlóképpen tombolt?
Persze, és annyira fel voltam dobva, hogy nem is aludtam utána az éjjel. Őrület volt az egész, már amikor elindult a saját térfeléről, átfutott az agyamon, hogy meg tudja csinálni, aztán amikor a labda a kapuban kötött ki, az katartikus élmény volt. Akkorát üvöltöttem, hogy megijesztettem a nyulaim, és a barátnőmet is, aki már aludt. Dominik számára ez amolyan csúcspont volt, sok mindenen ment keresztül, aminek a nagy részét a közvélemény nem is látja, de akkor ő is, én is azt érezhettük, hogy a munka meghozta a gyümölcsét.
D. Tóth Kriszta Elviszlek magammal című műsorában azt mondta, hogy 2012 óta olyan nagy nyomás nehezedett önre, hogy nem volt igazán alkalma megmutatni a valódi énjét. Változott annyit az élete az utóbbi időben, hogy ma már többet képes megmutatni önmagából?
Igen, próbálok többet mutatni magamból, a mindennapjaimból az embereknek. Amikor elkezdem a közös munkát egy sportolóval, időnként még mindig szembesülök azzal a mondattal, hogy „fura, előzetesen teljesen másmilyennek képzeltelek”. Amire az a válaszom, hogy persze, mert az alapján ítéltél meg, ahogy a médiában látsz engem. És ezzel bizonyára a nagy többség is így van, lát híreket, meg kattintásvadász címeket, és ez alapján alakul ki benne egy kép rólam. De a média ilyen. Az utóbbi időben több olyan interjú is készült, amiben sokkal többet mutathattam magamból, és én is változtattam a stílusomon a közösségi médiában, aminek a révén talán közelebbi kapcsolatot tudok kialakítani a szurkolókkal. Az ön által említett időszak nagyon intenzív volt, üzleti tárgyalások, valamint edzések és versenyek váltogatták egymást, szinte folyton ugyanazokban a körökben mozogtam, ugyanazokkal az emberekkel érintkeztem. Ma teljesen más a helyzet, sok sportolóval dolgozom együtt, a III. Kerületnél például az edzői stábbal, a fizioterapeutával, az irodai alkalmazottakkal is folyamatos kapcsolatban vagyok, ez által ők is jobban megismerhetnek engem. Egy csomó nagyszerű ember van körülöttem, és nagyon jó élmény volt az életembe jobban beengedni és megnyílni azoknak, akik azt sugározzák, hogy támogatnak és szeretnek engem. Sikeresnek lenni és segíteni másoknak, hogy sikeresek legyenek, ez a cél, de szerencsére a sikert nem csak olimpiai aranyakban mérik.
A média nagy nyomást rakott rám, de ma már úgy érzem, jobban elismernek, és ha bármilyen őrült ötlet kipattan a fejemből, azt is el tudják fogadni. Vagy legalábbis hagyják, hogy kifejtsem az ötletem, és nem az a válasz csípőből, hogy ez őrültség, azt sem tudod, mit beszélsz. Igaz, az úszás terén még mindig előfordul hasonló reakció, de a futballban mindenki befogadó volt velem.
Félreértett, meg nem értett, írta önről egy kommentelő. Jogosnak érzi ezt a jelzőt? Csak azért kérdem, mert volt egy olyan mondata, hogy szereti Magyarországot, de úgy érzi, az ország nem szereti önt.
Hú, ez egy elég mély téma. Mióta 2012-ben Magyarországra érkeztem, azóta tényleg sokszor éreztem azt, hogy félreértenek. Úgy érzem, igazán sosem kaptam meg a lehetőséget, hogy megértessem magam, vagy, hogy igazán önmagam legyek. És ha az ember azt érzi, hogy félreértik, máshogy néznek rá, akkor hirtelen bezárkózik, hogy ezzel is védje önmagát, illetve esetemben védenem kellett azt a négyéves projektet is, amit végig akartam vinni. Előfordult, hogy fejben én már két-három lépéssel előrébb jártam, és emiatt nem értették a reakcióm. Mondok egy példát, előfordult, hogy volt egy jól felépített tervünk a versenyre, összejött a győzelem, de nem voltam elégedett, mert a kitűzött időt nem sikerült elérni vagy a technika nem állt teljesen össze, és közben azt hallottam, hogy én már egy első helynek sem tudok örülni.
Volt egy olyan üzenet is, hogy ha idejöttél az országunkba, akkor tisztelned kell a kultúránkat, a szokásainkat, a gondolkodásmódunkat, de közben senki nem akarta megérteni vagy elfogadni az én utam, én módszerem. Az is benne van, hogy eleinte sok mindent rosszul kommunikáltam, amitől még inkább félrementek a dolgok.
Nemrég indult egy új vállalkozásom, aminek az egyik célja, hogy többet mutassunk az embereknek a háttérben zajló folyamatról, az útról, ami az eredményig vezet. Sokan mondják, hogy a futballisták lusták, nem dolgoznak elég keményen, vagy az úszók esetében csak annyit látnak, hogy beugranak a medencébe, és egy-két perc alatt végeznek, de nem tudják, ebben a két percben mennyi meló, mennyi szenvedés van. Velem kapcsolatban csak az volt a felszínen, hogy én vagyok a férj és az edző, aki olyan mázlista, hogy nullkilométeresként indulva egy fantasztikus úszóval foglalkozhat, miközben éjszakánként szakanyagokat olvastam, elemeztem, kutattam, próbáltam támogatókat találni az ötletekhez, és bevezettem egy olyan új módszert, ami addig ismeretlen volt a sportágban, és szembement a korábbi elvekkel. És közben
azt hallod innen-onnan, hogy rossz vagy, hülyeséget csinálsz, egy amerikai seggfej vagy, aki rossz színben tünteti fel az országot, amit képvisel. Nehéz helyzet volt, és egy idő után úgy voltam vele, ha ezzel megvédem a sportolómat, akkor elfogadom a rám osztott rosszfiú szerepet.
Úgy érzem, nem fogom megkapni azt a fajta elismertséget nemzetközileg, amit mások hasonló eredményekkel kiérdemeltek, de ettől még felemelt fejjel járok, és büszke lehetek arra, amit a tudásom révén elértem.
„Ott voltam én is és nagyszerűen néztél ki. Ne hagyd, hogy bárki mást mondjon!” – írta augusztusban Zimány Lindának, amikor a modellt kritizálni kezdték a kinézete miatt az Instagramon. Miért érezte fontosnak, hogy kiálljon mellette?
Az emberek hajlamosak gyorsan ítélkezni, és ledorongolni másokat. Modellként neki az a munkája, hogy ruhákat, különböző stílusokat mutasson be, egy brand képviseletében volt jelen az eseményen, no meg azért, hogy jól érezze magát. Mindig elmondom, hogy nem edzőnek tartom magam, hanem olyan embernek, aki ahhoz ért, hogy a sportolók teljesítményét maximalizálja. Biztos vagyok benne, hogy Linda is úgy ment arra az estélyre, hogy a legjobb arcát mutassa, hogy a lehető legjobban végezze a munkáját, és ezek után nem éreztem tisztességesnek, hogy nekiestek az emberek. Nem akartam megmondóember lenni, a reakcióm annak szólt, hogy ne húzzuk folyton le egymást, próbáljunk pozitívak lenni a másik emberrel, és csak biztatni akartam, hogy fel a fejjel, ne hagyja magát.
Volt egyszer egy olyan mondata, hogy amikor megérkezett Magyarországra, úgy érezte, csak akkor fogják elfogadni, ha nyer. Most már háromszoros olimpiai bajnok edzőnek számít, és a média valószínűleg nem szedné szét, ha Holoda Péter érem nélkül térne haza Tokióból, Hahn János pedig nem lenne NB I-es gólkirály. Azt tudjuk önről, hogy maximalista, és nem fog elégedetten hátradőlni, de könnyebb úgy dolgoznia, hogy már nem éreztetik azt folyton, hogy bizonyítania kell?
Igen is, meg nem is. Az biztos, hogy az elvárások nem lettek kisebbek, de ez korábban is így volt, egy vb-arany után is tudtuk, hogy akkor lesz teljes a gyűjtemény, ha az olimpián is sikerül nyerni. Ha Michael Jordan most hirtelen visszatérne az NBA-be, ő is úgy állna hozzá, hogy minden meccsen győztesen akar levonulni a pályáról. Mivel Katinka edzőjeként egy olyan módszert dolgoztam ki, ami abszolút forradalminak számított, tudtam, hogy ha nem nyerünk, egyből megkérdőjelezik a tudásom, és záporoznak majd a kritikák. És mindig pontosan tudtam előre, hogyan fognak reagálni a szakmán belül, vagy mit írnak majd a lapok. De azzal is tisztában voltam, hogy ez egy hosszabb folyamat, nem lehet pár hét után levonni a tanulságokat. Azok a sportolók, akikkel most foglalkozom, komoly célokat tűztek ki maguk elé, és lehet, hogy János nem lesz gólkirály, de ettől még úgy kell hozzá állni, hogy igenis a lehető legtöbb helyzetből gólt akarok szerezni. Sem ők, sem én nem úgy vagyunk összerakva, hogy belenyugodjunk abba, ha veszítünk. Akik engem választanak, azok pontosan tudják, hogy belül én még mindig sportolónak érzem magam, aki a tanítványaival együtt vonul a háborúba.
Mindegy, hogy a sportolókról vagy a cégemről van szó, mindig azt akarom, hogy a legjobb legyen, és a legmagasabb szinte teljesítsen. A sport egy őszinte dolog: mindig a legutolsó eredményed mutatja meg, hogy mennyire vagy jó.
És bár volt négy évem megszokni az érzést, még mindig furcsa, ha azt hallom, hogy háromszoros olimpiai bajnok. A nyomás ugyanúgy megvan, és majd ráérek akkor mérleget vonni, amikor nagypapaként vicces sztorikat mesélek az unokáknak. Addig viszont pörgök, megyek előre, keresem az új kihívásokat, és azon vagyok, hogy minél nagyobb tetteket hajtsak végre. A kudarcot soha nem fogom elfogadni.
Másfajta gondolkodást igényel, hogy Holoda személyében most egy sprintert kell felkészítenie, aki 50 és 100 méteren versenyez?
Ez egy újfajta kihívás, amit élvezek, és úgy érzem, a stílusom közel áll a rövidebb távokhoz, bár ő az első férfi sprinter, akivel együtt dolgozom. Eleinte szokatlan volt, és alkalmazkodnom kellett a változáshoz, de ez nagyon könnyen és természetesen ment, és olyan hamar összecsiszolódtunk, mintha már évek óta közösen dolgoznánk. Az is segített, hogy Peti Amerikában tanult, így hasonló tapasztalatokkal rendelkezik, mint én.
A rövid távokon gyakran tizedmásodpercek döntenek helyezésekről, sorsokról. A fizikumnak vagy a technikának van nagyobb szerepe egy sprinter esetén?
Ez egyénfüggő, vékonyabb testalkatú, kevésbé izmos úszó is érvényesülhet nagyon jó technikával. Kicsit olyan ez, mint egy bokszoló esetén; tisztában kell lenned a képességeiddel és az erősségeiddel, valamint szükséged van a megfelelő taktikára is, hogy sikeres legyél a ringben. Petivel sok időt töltöttünk a medencében, hogy tökéletesítsük a technikáját, és dolgoztunk azon is, hogyan hozza ki a legtöbbet magából a fizikai ereje és az alkata révén. A cél az, hogy a lehető legsokoldalúbb legyen, szerencsére nagyon könnyen felvette a ritmust, amikor a technikáján dolgoztunk, a fizikuma pedig fenomenális. De a rövid távokon különösen igaz, hogy az adott napon mindennek klappolnia kell, ami nem olyan könnyű, mint amilyennek elsőre tűnik, gondoljunk csak a kosárlabdázókra, milliószor gyakorolják a büntetőt, mégsem biztos, hogy éles helyzetben be is dobják.
A 2017-es budapesti vébén harmadik lett a férfi 4×100-as gyorsváltó, 2019-ben pedig Németh Nándor 100 gyorson hatodikként zárt a vb-n, de feltűnő, hogy amíg kiváló mell-, hát-, illetve vegyes úszóink vannak és voltak a közelmúltban, addig gyorson csak most kezdtünk el közelíteni az elithez. Ez miért alakulhatott így?
Azt hiszem, ebben a példaképeknek is nagy szerepük van, ha az előbb kosaras hasonlatot említettem, akkor itt is hadd mondjak egyet: a ’90-es években mindenki Jordan mozdulatait próbálta ellesni, manapság pedig LeBron James az etalon. Ha egy gyerek sikeres vegyes úszókat vagy mellúszókat lát maga előtt, érthető, ha ő is ebbe az irányba tendál, és talán az edzők is olyan szemmel figyelik a kicsiket, hogy ki az, akinek megvannak az adottságai, hogy jól teljesítsen ezekben az úszásnemekben. Nem arról van szó, hogy ne lennének tehetséges magyar gyorsúszók, inkább az lehet a háttérben, hogy az itteni szemlélet alapján a hosszabb távok, a 200 vagy a 400 méter nagyobb hangsúlyt kapnak. Ennek alakult ki a hagyománya itt, de szerintem csak idő kérdése, és feltűnik majd néhány sprinter is, aki meghatározó lesz a nemzetközi mezőnyben, ez pedig magával hozza majd azt is, hogy kialakuljon egy újfajta szemlélet.
Folyton úgy tűnik, hogy mindent padlógázzal csinál és állandóan pörög az agya, van olyan egyáltalán, amikor teljesen ki tud kapcsolni, és nincs semmi aktuális feladat, amivel foglalkozni kell?
Annyi sportolóval dolgozom együtt, hogy nincs már olyan, hogy szabadnap, de ez nem teher, mert imádom, amit csinálok. Ha épp nincs semmi azonnal megoldandó teendő, akkor leülök, és megnézem egy játékosom meccsét, vagy összefoglalókat bányászok elő, és azokat elemzem. De igyekszem közben maximálisan odafigyelni arra, hogy ez ne menjen a kapcsolatom rovására, és hogy legyen időnk egymásra Courtney-val. A napokban például megvettük és feldíszítettük a karácsonyfát, ami egy járvánnyal terhelt időszakban képes egy kis színt csempészni a mindennapokba. A meccsnapokon általában a könyveket és a különböző elemzéseket bújom, de ilyenkor is szakítunk időt egy közös reggelire vagy kávézásra, és nagyon sokat jelent, hogy azt érzem, mindenben támogat.
Könnyebb most Shane Tusupnak lenni, hogy a lapok nincsenek tele a magánéletével?
Őszintén szólva kifejezetten jó érzés, hogy nem akadok ki minden nap azon, hogy milyen új sztorikat gyártanak a magánéletemről. Persze ez annak volt a hozadéka, hogy a karrierem korábbi szakaszában a magánéletem védtelenebb volt, mivel a jelentős része a nyilvánosság előtt zajlott. Most valóban sokkal könnyebb, de épp a korábbi tapasztalatok miatt nagyon figyelek arra, hogy Courtney-t megvédjem a médiától. Amikor ezt az életet és ezt utat választottam, akkor tisztában voltam azzal is, hogy ez mivel jár, úgyhogy nem aggódom, lesz, ami lesz.
Mi lett a végső döntés, szerepelni fog a Katinkáról készült dokumentumfilmben?
Nem tudok konkrétumot mondani, annyit tudok csak, hogy egyeztettek az ügynökömmel. De úgy sejtem, szükségük lesz rám.
Katinka nemcsak az úszója, hanem a felesége is volt. Milyen érzés ezek után egy olyan kapcsolatban élni, ahol a párja nem a profi sport világából jött?
Courtney-val az első nap óta különleges a kapcsolatunk, ő egy nagyszerű lány, aki maximálisan beleteszi magát a kapcsolatba. Amikor Egerben együtt éltek velünk a sportolók, akkor például főzött rájuk, mert segíteni akart nekik; engem is mindenben támogatott, amikor elkezdtem újraépíteni a karrierem, és érzem, hogy mindig számíthatok rá. Ahogyan ő is rám. Az új cég létrehozásában is szerepe volt, a Polymorph nevet ő dobta be, és bár tudom, hogy nem lehetett neki könnyű, de jó érzés, hogy ebbe a folyamatba is bevonhattuk, amiért nagyon hálás vagyok neki.
