Sport

Mike Tyson orosz állampolgár lehet, csak bokszoljon a Vörös téren

Joe Scarnici/Getty Images for Triller/AFP
Joe Scarnici/Getty Images for Triller/AFP

Az orosz főváros, azon belül is a Vörös tér lehet a színhelye a két veterán amerikai profi bokszvilágsztár, Mike Tyson és Roy Jones Jr. második összecsapásának, amelyet 2021-ben rendeznének meg, írta az MTI.

Kapcsolódó
„Nincs több kifogás, a világ erre vár” – legnagyobb ellenfele hívta ki Tysont
Evander Holyfield szerint semmi akadálya annak, hogy harmadszor is megmérkőzzenek egymással.

Az ötlettel az orosz sportági szövetség főtitkára, Umar Kremljov hozakodott elő, aki amúgy az egyik jelölt az amatőr ökölvívók világszövetsége, az AIBA elnöki tisztére. Kremljov azt követően javasolta Moszkva történelmi terét színhelynek, hogy múlt hétvégén Los Angelesben ringbe szállt és döntetlenre végzett egymással az 54 éves Tyson és a nála három évvel fiatalabb Jones.

A két ex-világbajnok – a Staples Centerben a vírusos világjárvány miatt üres nézőtér előtt lezajlott – nyolcmenetes nehézsúlyú csatája után a háromfős zsűri nem hirdetett győztest.

Tyson, aki 15 éve vívta legutóbbi hivatalos mérkőzését, fittebbnek tűnt és végig agresszíven támadta három éve még aktív riválisát, a vége azonban így is döntetlen lett.

Kapcsolódó
Nem várt véget ért Tysonék bokszmeccse
Tyson azt mondta, nem egyszeri alkalom volt, a jövőben is folytatni fogja.

A fizetős tévék közvetítéseiből befolyó összegeken felül mindketten garantált pénzdíjért léptek szorítóba: Tyson – a Yahoo értesülése szerint – 10 millió dollárért, míg Jones 3 millióért bokszolt. Meccsüket követően mindketten lehetségesnek mondták a folytatást.

„Nekem felettébb tetszett, hogy ebben az életkorban, amiben ők vannak, nagyszerű küzdelmet vívtak, és minden generációnak példát mutattak, ezzel is népszerűsítve a bokszot” – nyilatkozta Kremljov a TASZSZ-nak.

Pompás lenne a visszavágót a Vörös téren megtartani. Ha kell, kész vagyok közbenjárni azért is, hogy Tyson Oroszország polgára lehessen.

Utóbbi megjegyzése arra vonatkozott, hogy Jonesnak nemcsak amerikai, hanem orosz állampolgársága is van.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik