Sport koronavírus

Elek Gábor és öt Fradi-játékos nem kezdheti meg időben az Eb-felkészülést

November 23-án estétől együtt készül a dániai Európa-bajnokságra a magyar női válogatott, amelynek keretébe 20 játékost hívott be a két szövetségi kapitány, Danyi Gábor és Elek Gábor.

Bár hallgat a kormány, a dán kéziszövetség még bízik az Eb-rendezésben
A vasárnapi, rendkívüli elnökségin úgy döntöttek, folytatniuk kell a munkát.

A szövetség hivatalos honlapja szerint a felkészülést csökkentett létszámban kénytelen elkezdeni az együttes,

miután a Ferencváros szombati, ljubljanai Bajnokok Ligája-mérkőzését követően a szlovének egyik játékosa pozitív koronavírustesztet produkált.

Így az FTC kézilabdázói közül a koronavíruson már átesett játékosok ott lehetnek hétfőn a válogatottnál, a többi ferencvárosi kerettagnak és Elek Gábornak – bár az elmúlt időszakban is folyamatos tesztelés alatt álltak – azonban újabb teszteléseken kell átesniük, és azok eredményéig a következő napokban elővigyázatosságból még nem csatlakoznak a nemzeti csapathoz.

A magyar válogatott a tervek szerint november 28-án és 29-én a svédországi Trollhättanban két felkészülési mérkőzésen lépne pályára a házigazdák ellen, majd ezt követően utazna Dániába, ahol a C-csoportban sorrendben Horvátország, Szerbia és a világbajnok Hollandia ellen léphet pályára – már ha egyáltalán megrendezik az Eb-t.

A magyar válogatott kerete az Eb-felkészülésre

Kapusok: Szikora Melinda (Siófok KC), Triffa Ágnes (Váci NKSE)
Jobbszélsők: Faluvégi Dorottya (Győri Audi ETO), Lukács Viktória (Győri Audi ETO)
Jobbátlövők: Klujber Katrin (FTC-Rail Cargo Hungaria), Tomori Zsuzsanna (Siófok KC)
Irányítók: Lakatos Rita (Váci NKSE), Tóth Eszter (Motherson Mosonmagyaróvár)
Beállósok: Pásztor Noémi (FTC-Rail Cargo Hungaria), Tóvizi Petra (DVSC Schaeffler), Helembai Fanny (Váci NKSE)
Balátlövők: Háfra Noémi (FTC-Rail Cargo Hungaria), Kácsor Gréta (Váci NKSE), Szöllősi-Zácsik Szandra (MTK Budapest)
Balszélső: Márton Gréta (FTC-Rail Cargo Hungaria)

 

Később csatlakozik:
Bíró Blanka (FTC-Rail Cargo Hungaria), Csiszár-Szekeres Klára (FTC-Rail Cargo Hungaria), Janurik Kinga (FTC-Rail Cargo Hungaria), Kovacsics Anikó (FTC-Rail Cargo Hungaria), Schatzl Nadine (FTC-Rail Cargo Hungaria)

 

A magyar válogatott felkészülési mérkőzései:
November 28., 16.30: Svédország – Magyarország
November 29., 15.30: Svédország – Magyarország

 

A magyar válogatott Eb-csoportmérkőzései:
December 4., 18.15: Magyarország – Horvátország
December 6., 16.00: Magyarország – Szerbia
December 8., 20.30: Hollandia – Magyarország

Kiemelt fotó: MTI/Illyés Tibor

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik