Sport

Verstappen szerint a török pálya olyan, mintha jégen vezetne

Max Verstappen volt a leggyorsabb a Forma-1-es Török Nagydíj második szabadedzésén, pénteken. Az első gyakorláson is első holland Verstappen a Ferrari monacói pilótáját, Charles Leclercet előzte meg. Harmadikként a Mercedes finn versenyzője, Valtteri Bottas zárt.

Egy válasszal porig alázta a Mercedes a Ferrarit
A pályán már annyira nem voltak kemények a versenyzők, igaz, ez még csak az első szabadedzés volt.

A Red Bull holland pilótája a sikeres nap ellenére nagyon elégedetlen volt, elsősorban a pálya borításával.

„Ennél rosszabb nem is lehetne” – morgott az Istanbul Park új pályaburkolata miatt, amelyen a pilóták délelőtt és délután is azért küzdöttek, hogy megfelelő tapadást elérve ne csússzanak ki.

A Forma-1 2011 után tért vissza Törökországba, és a versenypálya két hete kapott új burkolatot.

Verstappen úgy véli, hogy a felülete sokkal rosszabb, mint amit a portimaói, ugyancsak új burkolatú Portugál Nagydíjon tapasztalt.

Olyan, mintha jégen vezetnénk. Remélem, hogy nem fog esni, mert akkor át kellene váltanunk a tüskés gumikra. Nagyon érdekes lenne

– tette hozzá.

A hetedik világbajnoki címét Isztambulban begyűjteni igyekvő brit Lewis Hamilton (Mercedes) a negyedik legjobb időt autózta.

2. szabadedzés

1. Max Verstappen (holland, Red Bull) 1:28.330 perc
2. Charles Leclerc (monacói, Ferrari) 1:28.731
3. Valtteri Bottas (finn, Mercedes) 1:28.905
4. Lewis Hamilton (brit, Mercedes) 1:29.180
5. Alexander Albon (thaiföldi, Red Bull) 1:29.363
6. Danyiil Kvjat (orosz, Alpha Tauri) 1:29.689

Kiemelt fotó: Clive Mason / POOL / AFP

Ajánlott videó

Olvasói sztorik