Sport koronavírus

Már csak jövőre játszana kézibajnokit a Tatabánya, kuka lehet az Európa Liga

Bár az Európai Kézilabda Szövetség nagyon korrekten állt a helyzethez, Vladan Matic, a Tatabánya edzője szerint nem lesz elég az első két mérkőzés elhalasztása az Európa Ligában.

Sorjáznak a pofonok, visszahívta kölcsönjátékosait a Siófok
A sorozatban elszenvedett három bajnoki vereség után lépni kellett.

A szakember a DIGI Sport Reggeli Start című műsorában elmondta, azzal, hogy 15 játékosának is pozitív lett a koronavírustesztje, idén már szinte biztos, hogy nem tudnak meccset játszani.

Legutóbb szeptember 30-án lépett pályára a csapat, akkor Dabason nyert, Matic szerint a mérkőzés előtt nem tűnt betegnek senki.

„A 45. percben Hornyák Petit leültettem pihenni, de azt mondta, hogy rosszul érzi magát. Már nem is küldtem vissza. Nyertünk, hazajöttünk, majd a válogatott játékosokat tesztelték és nyolcból négy pozitív lesz. Most 15 pozitívnál járunk” – mondta.

Bár folyamatosan kapcsolatban van mindenkivel, szerinte teljesen át kell mindent értékelni.

„A magyar szabályok szerint a koronavírusos sportolók 6-8 hét után kezdhetik újra az edzéseket. Ezzel decemberig nem leszünk meg.

A legjobb lenne, ha minden bajnokit jövőre, szerda-szombati menetrendben játszanánk le. De az Európa Ligával nem tudom, mi lesz, az biztos, hogy esélytelen, hogy csak az első két meccset hagyjuk ki.

A keretből mindössze ketten egészségesek, a válogatott kapus Bartucz László, aki sérülésből tért vissza, eddig nem is volt a csapattal, illetve a fiatal beállós, Bognár Nándor, aki az MKSZ adatbázisa szerint eddig négy meccset játszott mindössze az NB I-ben, és még nem szerzett gólt.

„Nem vagyok orvos, de valamit változtatni kellene. Nem ismerem a protokollt, de azt látom, hogy egész Európában és a világon egy Novak Djokovic, Zlatan Ibrahimovic vagy Cristina Neagu egy-két hét után visszatért. Ez nekem káosz és összevisszaság” – tette hozzá.

Kiemelt fotó: MTI/EPA/Johnny Pedersen

Ajánlott videó

Olvasói sztorik