Sport lineup

A Tampa Bay nyerte a példa nélküli NHL-szezont

Korábban a témában:

A Tampa Bay Lightning 2-0-ra legyőzte a Dallas Stars csapatát az NHL edmontoni döntőjének hatodik mérkőzésén, így 4-2-es összesítéssel nyerte meg fennállása során második alkalommal a Stanley Kupát.

A rájátszás legértékesebb játékosának a bajnok svéd védőjét, Victor Hedmant választották, így ő vette át a Conn Smythe-trófeát.

A 13. percig nagyon kevés kapura lövés, sok ütközés és Lightning-mezőnyfölény jellemezte a játékot, ekkor viszont Brayden Point saját kipattanóját értékesítve a Tampa került előnybe. A harmadot dallasi emberelőny zárta.

A 28. percben a Stars indítását lefülelték a semleges harmadban, a lefordulást követően pedig Blake Coleman kapásból mattolta Anton Hudobint. A különbség nőhetett volna, ám a korong a kapuvason csattant egy Tampa-lövés után.

A záró harmadban főleg a védekezésre összpontosított a Lightning, és a riválisnak nem voltak komoly helyzetei – amúgy az egész meccsen sem -, és csak oldalhálóig jutott. A Tampa – amely ezt megelőzően 2004-ben volt bajnok – az egész rájátszásban remekelt, egyszer sem kapott ki sorozatban kétszer, az első sora – Nyikita Kucserov, Point, Ondrej Palat – szállította a gólokat, a védekezése és Andrej Vaszilevszkij révén a kapusteljesítménye kifogástalan volt.

A kapus a playoff minden percét végigvédte, és ő a második orosz kapus Nyikolaj Habibulin (2004, Tampa) után, aki első számúként nyert Stanley Kupát. Pat Maroon az NHL történetének negyedik hokisa, aki egymást követő két évben különböző csapattal lett bajnok.

Az idei rájátszás példa nélküli volt. A koronavírus-járvány miatt az alapszakasz március 12-én félbeszakadt, és ezért nem főcsoportonként 8-8, hanem 12-12 csapat került a playoffba. Eleinte keleten Torontóban és nyugaton Edmontonban, azaz semleges helyszínen voltak az összecsapások zárt kapuk mögött, az utolsó két körre Edmonton maradt. Az elzárt területekre az együttesek még július közepén, azaz több mint két hónapja költöztek be, és a két finalista játékosai azóta nem is voltak otthon.

Így aztán a Tampa az NHL fennállásának első klubja, amely hazai mérkőzés nélkül nyerte meg a Stanley Kupát.

Arról még nem született döntés, hogy a következő idény mikor kezdődjön. A liga szeretne komplett, csapatonkénti 82 meccses alapszakaszt, és teljes rájátszást is, nézőkkel. Várhatóan december végén vagy január elején kezdődne a 2020/21-es szezon.

Stanley Kupa, döntő, 6. mérkőzés:

Tampa Bay Lightning – Dallas Stars 2-0 (1-0, 1-0, 0-0)
gól: Point (13.), Coleman (28.)

A párharcot 4-2-es összesítéssel a Tampa nyerte.

Kiemelt kép: BRUCE BENNETT / GETTY IMAGES NORTH AMERICA / Getty Images via AFP

Ajánlott videó mutasd mind

Ez lehet az utolsó óraátállítás

Még mindig nem tudjuk, hogy hazánk a téli vagy a nyári időszámítást fogja-e véglegesíteni. A döntést jövő tavaszig kell meghozni, jókora keveredés lehet belőle az EU-n belül.

Papíron ilyen tüntetéssel lehet kormányt váltani

Papíron. De attól még, hogy az érintetteknek az SZFE ügye esetleg nyerhető, nem biztos, hogy több is van benne. A mostani tüntetés viszont teljesen más volt, mint a korábbiak, és érdekes jövőt vetít előre.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.