Sport

Lázár Jánosék elsődleges célja, hogy kifizessék a teniszezők 3,6 milliárdos adósságát

Erősíteni szeretné az utánpótlás-nevelést a Magyar Tenisz Szövetség a vidéki városokban, amelyhez infrastrukturális fejlesztések szükségesek – mondta a szövetség elnöke csütörtökön sajtótájékoztatón Győrben, miután találkozott a megyeszékhely polgármesterével.

Az MTI beszámolója szerint Lázár János elmondta, a szövetség első célja az, hogy kifizesse a 3,6 milliárd forintos adósságát, a második pedig az, hogy minden gyermek számára biztosítani tudják a teniszezés lehetőségét, függetlenül attól, hogy jó vagy rossz anyagi hátterű családból származik.

Ennek érdekében kedden Debrecenben, szerdán Kecskeméten egyeztetett, csütörtökön pedig Győrben, Sopronban és Zalaegerszegen tárgyal a városvezetőkkel, hogy megtalálják azokat a fejlesztési pontokat, amelyekkel erősíteni lehet az utánpótlás-nevelést.

Lázár János elmondta azt is, hogy a gyermekek mozgása mindennél fontosabb, de ahhoz, hogy egy sportág iránt legyen érdeklődés, kellenek magyar eredmények, sztárok is. Szerencsére az elmúlt tíz évben a magyar tenisz jól szerepelt a világban – tette hozzá.

Kitért arra is, hogy az előző elnökséggel szemben egy korrekt, az élversenyzők munkáját tiszteletben tartó, őket a háttérből segítő együttműködést szeretnének kialakítani, ez a következő lépés, miután az adósságokat rendezték.

Kiemelt kép: Marjai János / 24.hu

Ajánlott videó

Olvasói sztorik