Sport

71 éve nem volt ekkora fordítás a US Open férfi döntőjében

Az osztrák Dominic Thiem nyerte meg az amerikai nyílt teniszbajnokság férfi egyesét, mivel a fináléban kétszettes hátrányból fordítva legyőzte a német Alexander Zverevet.

Az már a finálé előtt eldőlt, hogy – 2014 óta először – a 27 éves Thiem vagy a 23 esztendős Zverev személyében új Grand Slam-bajnokot avatnak New Yorkban. A második helyen kiemelt osztrák a negyedik GS-döntőjére készült, a korábbiak során kétszer Rafael Nadaltól kapott ki a Roland Garroson, januárban pedig a világelső Novak Djokovic bizonyult jobbnak nála az Australian Openen.

Egy újabb elbukott döntővel a harmadik férfi játékos lehetett volna Ivan Lendl és Andy Murray után az open érában (1968 óta), aki elveszti az első négy GS-fináléját. Az orosz származású Zverev az idén Melbourne-ben került először a négy közé Grand Slamen, ahol éppen Thiem állította meg őt.

A 140. US Open váratlan végjátékára utalt az a két statisztikai adat is, hogy az elmúlt 13 GS-t Nadal, Djokovic vagy Federer nyerte, akik a legutóbbi 67 kiemelt tornából 56-szor vihették haza a trófeát.

Ami a két finalista egymás elleni mérlegét illeti, Thiem 7-2-re vezetett kettejük párharcában, ráadásul GS-tornán mindhárom alkalommal ő győzött. Tizedik csatájuk – melyre a koronavírus-járvány miatt üres Arthur Ashe Stadionban került sor – meglepetésre a 198 centis Zverev fölényével indult, aki bátran ment fel a hálóhoz, remekül adogatott, és már 2:1-nél elvette ellenfele szerváját, aki rendkívül idegesen kezdett. A bécsújhelyi teniszező a folytatásban is defenzív volt, méterekkel az alapvonal mögött rohangált a labdákért, és alig merte elengedni az ütéseit.

A hamburgi születésű Zverev fél óra alatt besöpörte az első játszmát, és a másodikban is hamar brékelőnybe került. Thiem továbbra sem találta a játékát, és 5:1-nél – amikor már húsz rontott ütésnél tartott – adogatóként szettlabdákat kellett hárítania. Zverev 5:2-nél nem tudta kiszerválni a játszmát, szettlabdánál csúnyán elrontott egy könnyű röptét, Thiem visszabrékelt, így nemsokára 5:4 állt az eredményjelzőn.

Ekkor azonban már nem remegett meg a német, és 80 perc elteltével magabiztosan hozta a második játszmát is.

A harmadik felvonásban Zverev ismét hamar lépéselőnyben volt, ám az egyre inkább magára találó Thiem a meccs során először elvette az adogatását, majd 5:4-nél megismételte ezt, és szépített. Jöhetett a negyedik szett, amelyben fej fej mellett haladtak a felek, mígnem Zverev 3:5-nél egy gyenge szervagémet játszott, így riválisa kiegyenlített.

Az osztrák lendületben maradt, rögtön brékelt az utolsó játszmában, ám az ismét erőre kapó német visszakapaszkodott, így újra nyílt lett a küzdelem. Thiem 3:4-nél elvesztette az adogatását, csakhogy a láthatóan ideges Zverev 5:3-nál nem tudta kiszerválni a meccset. Erre kisvártatva az osztráknak is lehetősége nyílt 6:5-nél, de neki sem sikerült, majd a döntőt lezáró rövidítésben egy hajszálnyival Thiem volt a jobb.

A fordulatos és nem túl színvonalas finálé 4 óra 3 percig tartott.

Thiem – aki Thomas Muster 1995-ös Roland Garros-győzelme után a második osztrák GS-bajnok – pályafutása 17. tornagyőzelme mellé 3 millió dollárt (900 millió forint) kapott. Az open éra 1968-as kezdete óta Thiem az első, aki 0-2-ről megfordított egy US Open-finálét, ezt megelőzően utoljára Pancho Gonzales volt képes hasonlóra, aki Ted Schroedert verte kétszettes hátrányból (16:18, 2:6, 6:1, 6:2, 6:4) – még 1949-ben.

És  Thiem azt is elmondhatja magáról, hogy ő lett az első olyan GS-győztes, aki az 1990-es években született.

férfi egyes, döntő:

Dominic Thiem (osztrák, 2.) – Alexander Zverev (német, 5.) 2:6, 4:6, 6:4, 6:3, 7:6 (8-6)

 

Az utóbbi tíz év férfi döntői:
2010: Nadal (spanyol) – Djokovic (szerb) 6:4, 5:7, 6:4, 6:2
2011: Djokovic – Nadal 6:2, 6:4, 6:7 (3-7), 6:1
2012: Murray (brit) – Djokovic 7:6 (12-10), 7:5, 2:6, 3:6, 6:2
2013: Nadal – Djokovic 6:2, 3:6, 6:4, 6:1
2014: Cilic (horvát) – Nisikori (japán) 6:3, 6:3, 6:3
2015: Djokovic – Federer (svájci) 6:4, 5:7, 6:4, 6:4
2016: Wawrinka (svájci) – Djokovic 6:7 (1-7), 6:4, 7:5, 6:3
2017: Nadal – Anderson (dél-afrikai) 6:3, 6:3, 6:4
2018: Djokovic – Del Potro 6:3, 7:6 (7-4), 6:3
2019: Nadal – Medvegyev (orosz) 7:5, 6:3, 5:7, 4:6, 6:4
2020: Thiem (osztrák) – A. Zverev (német.) 2:6, 4:6, 6:4, 6:3, 7:6 (8-6)

Kiemelt kép: AL BELLO / GETTY IMAGES NORTH AMERICA / Getty Images via AFP

Ajánlott videó

Olvasói sztorik