Sport

Elég csúnya véget ért Fucsovics New York-i szereplése

Fucsovics Márton két sima játszmában kikapott Filip Krajinovictól a Cincinnatiből New Yorkba áthelyezett keménypályás tenisztorna férfi versenyének nyolcaddöntőjében.

A világranglistán 84. magyar játékos és a rangsorban 32. riválisa is indiszponáltan kezdett: ugyan Krajinovic megnyerte első adogató játékát, azonban a következő 5 gém a fogadóé lett. A szerb játékos nyugodott meg hamarabb, így 38 perc után úgy nyerte meg 6:2-re az első szettet, hogy Fucsovics mind a négy adogatójátékát elvesztette.

A folytatásban már egyáltalán nem volt azonos súlycsoportban a két teniszező, Krajinovic úgy húzott el 5:0-ra, hogy ellenfele ezalatt mindössze négy labdamenetet nyert meg.

Fucsovics hetedik próbálkozásra először tudta hozni saját szervajátékát, de a következő gémet semmire elvesztette, így mindössze 65 perc után vereséget szenvedett.

Fucsovics így is erőt meríthet a tornából, hiszen a selejtezőből indulva jutott be a legjobb 16 közé, és a jövő heti US Opent a világranglista 66. helyezettjeként kezdheti majd meg.

Hát ilyen a tenisz 🎾. Számomra eddig tartott az idei Cincinnati ATP 1000 torna. Az 5. mérkőzésemen, Filip Krajinovic ellen nem tudtam az előző jó formát felmutatni, ő pedig szinte minden helyzetből irányított, sehogy nem tudtam nyomást helyezni rá. 6:2 6:1-re elvesztettem ezt a meccset. Köszönöm a késői kitartó szurkolást, de nincs megállás, profi sportoló vagyok, készülünk a jövő héten kezdődő Grand Slamre itt New Yorkban, úgyhogy majd jelentkezem

– írta a Facebook-oldalán Fucsovics.

Eredmények, nyolcaddöntő:

férfiak (4,7 millió dollár összdíjazás):
Krajinovic (szerb) – Fucsovics 6:2, 6:1
Djokovic (szerb, 1.) – Sandgren (amerikai) 6:2, 6:4
Opelka (amerikai) – Berrettini (olasz, 6.) 6:3, 7:6 (7-4)
Cicipasz (görög, 4.) – Isner (amerikai, 16.) 7:6 (7-2), 7:6 (7-4)
Raonic (kanadai) – Murray (brit) 6:2, 6:2
Medvegyev (orosz, 3.) – Bedene (szlovén) 6:3, 6:3
Struff (német) – Goffin (belga, 7.) 6:4, 3:6, 6:4
Bautista-Agut (spanyol, 8.)  – Hacsanov (orosz, 11.) 4:6, 6:3, 6:2

 

nők (1,9 millió dollár összdíjazás):
Oszaka (japán, 4.)-Jasztremszka (ukrán, 16.) 6:3, 6:1
Azarenka (fehérorosz)-Cornet (francia) 6:4, 7:5
Dzsabur (tunéziai)-McHale (amerikai) 6:3, 6:0
Pegula (amerikai) – Szabalenka (fehérorosz, 5.) 6:2, 2:6, 6:3
Konta (brit, 8.) – Zvonarjova (orosz) 6:4, 6:2
Kontaveit (észt, 12.) – Bouzkova (cseh) 6:3, 6:3
Mertens (belga, 14.) – Kugyermetova (orosz) 6:2, 6:3

Kiemelt kép: DAVID GRAY / AFP

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik