Sport

Jelen állás szerint Dániában nem lesz női kézi Európa-bajnokság

A Dán Kézilabda Szövetség az eddigieknél is komolyabban fontolgatja, hogy mégsem lesz társrendezője a decemberi női kézilabda Európa-bajnokságnak, írta az MTI.

„Jelen állás szerint decemberben, Dániában nem lesz Európa-bajnokság” – mondta a dán TV2-nek Per Bertelsen, a dán szövetség (DHF) elnöke, száz nappal a rajt előtt.

A december 3. és 20. között sorra kerülő, norvég-dán közös rendezésű tornán 16 csapat szerepel – köztük a magyar válogatott – és 47 mérkőzést játszanak. A csoportmeccseket Trondheimben, Herningben és Frederikshavnben rendezik, a középdöntőre Herningben és Stavangerben, a döntő hétvégére pedig Oslóban kerül sor.

A norvég és a dán házigazdák dolgát nehezíti, hogy továbbra sem tudják, a koronavírus-járvány miatt meg lehet-e rendezni egyáltalán az Európa-bajnokságot, és ha igen, látogathatják-e nézők a mérkőzéseket, márpedig a rendező országok költségeinek egy részét a belépődíjak fedezik.

Az óvintézkedések miatt jelenleg legfeljebb 500 néző lehet a dániai kézilabdameccseken, így pedig veszteséges lenne a szövetségnek a rendezés. Az aggodalmak ellenére a DHF továbbra is azt reméli, hogy társházigazda maradhat, de ehhez anyagi támogatásra vagy pénzügyi garanciára van szüksége.

Az európai szövetség (EHF) csaknem 4,5 millió dán korona (214 millió forint) rendkívüli támogatást nyújtott Norvégiának és Dániának, de Per Bertelsen szerint ez egyáltalán nem fedezi a hiányukat.

Az elnök nem tudja, számíthat-e további segítségre az EHF-től, ezért inkább a dán kormány támogatásában reménykedik. Bertelsen azt szeretné, ha pénzügyi garanciát kapnának az államtól, vagy pedig engedélyeznék több néző beengedését a csarnokokba.

Hozzátette, legalább egy nyilatkozatot várnak azzal kapcsolatban, hogy reménykedhetnek-e bármilyen segítségben, vagy nem.

Minden nap csak ülünk, és reménykedünk, hogy végre mondanak valamit. Úgy tűnik, mintha a dán kormány nem jött volna rá, hogy hamarosan itt van szeptember

– utalt Bertelsen arra, hogy a következő hónapban lesz a szállodai szobafoglalások lemondásának határideje.

A DHF vezetői hétfőre rendkívüli tanácskozást hívtak össze a norvégiai rendezőkkel, hogy tisztázzák a helyzetet.

Az EHF szerint továbbra is három forgatókönyv van az Európa-bajnokság kapcsán: az eredeti terv szerinti rendezés, a korlátozott nézőszámú mérkőzések, illetve a helyszínek csökkentése.

Olyan forgatókönyv viszont nincs, amely szerint a tornát nem rendezik meg.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik