Sport lineup

James egyszerre másolta Jordant és Bryantet

A Los Angeles Lakers 20 ponttal, 135-115-re nyert a Portland ellen az NBA Nyugati főcsoportjának negyeddöntőjében, és ezzel 3-1-re vezet a párharcban.

A meccsnek különleges színezetet adott, hogy augusztus 24-én játszották, vagyis a dátumban megjelent az a két szám, amelyet a Lakers legendája, a januárban helikopter-balesetben elhunyt Kobe Bryant viselt pályafutása során.

A Bryant emlékére Mamba napnak elkeresztelt játéknapon a Lakers egy különleges mezben lépett pályára, ezzel is tisztelegve az egykori klasszis előtt. Mivel szinte minden Bryantről szólt, nem csoda, hogy amikor Kentavious Caldwell-Pope kosarával 8-24-re alakult az állás, egy pillanatra megállt az élet.

A Los Angeles-iek végig kézben tartották a meccset, és simán nyertek, legjobbjuk, LeBron James 30 ponttal, 6 lepattanóval és 10 gólpasszal zárt, a mezőnyből pedig 83 százalékkal dobott. A rájátszásban ő lett a harmadik játékos Chris Paul és Michael Jordan után, aki a 30 pont és a 10 assiszt mellé még 80 százalékos hatékonyságot tud felmutatni.

Ha már Mamba nap volt, akkor Kobe-ra is szépen emlékezett James, a Lakersből ugyanis Bryant tudott utoljára egymás után két 30 pontos, dupladuplával záruló meccset abszolválni a rájátszásban. Neki ez 2010-ben sikerült a Phoenix elleni főcsoportdöntőben, ráadásul egymás után háromszor.

A Lakersnek még kell egy győzelem a továbbjutáshoz, a Miami ellenben már végzett a negyeddöntőjével, mivel negyedszer is lenyomta az Indianát, ezúttal 99-87-re. A Miamiban Goran Dragic 23 pontot szerzett, Bam Adebayo pedig 14 ponttal és 19 lepattanóval segítette csapatát, amely 2016 óta először jutott tovább a playoffban.

Az alapszakaszgyőztes Milwaukee Bucks a párharc első mérkőzésén elszenvedett vereségét követően sorozatban harmadszor győzte le az Orlando Magicet: az előző idény legértékesebb játékosa (MVP), a görög Jannisz Antetokunmpo 31 pontja mellett leszedett 15 lepattanót és kiosztott 8 gólpasszt is.

A rájátszás eredményei, negyeddöntők:

Keleti főcsoport:
Orlando Magic – Milwaukee Bucks 106-121
A párharc állása: a Milwaukee vezet 3-1-re

 

Miami Heat – Indiana Pacers 99-87
A párharc végeredménye: 4-0

 

Nyugati főcsoport
Oklahoma City Thunder – Houston Rockets 117-114
Az állás: 2-2

 

Portland Trail Blazers – Los Angeles Lakers 115-135
Az állás: a Los Angeles vezet 3-1-re

Kiemelt kép: JIM POORTEN / NBAE / GETTY IMAGES / GETTY IMAGES VIA AFP

Ajánlott videó

Olvasói sztorik