Sport

Hiányzik neki a ring, 47 évesen visszatér a bokszlegenda

Úgy tűnik, a nagy visszatérések időszakát éljük, Mike Tyson és Evander Holyfield után ugyanis legendás ökölvívó jelentette be, hogy újra kesztyűt húz.

A hat súlycsoportban összesen tizenegy világbajnoki címet nyert Oscar De La Hoya.

„Igaz a pletyka, a következő hetekben már elkezdem a kesztyűs edzéseket” – mondta az ESPN-nek a 47 éves De La Hoya, aki nem bemutatómeccsekben gondolkodik.

Igazi bunyók lesznek ezek. Nagyon hiányzik, hogy a ringben legyek, imádok bokszolni. Ennek a sportnak köszönhetek mindent.

Az amerikai Golden Boy 1992-ben olimpiai bajnok volt Barcelonában, majd profinak állt és 16 éven át tartott a karrierje. 39 győzelme és 6 veresége volt visszavonulásakor, 30 mérkőzést nyert meg kiütéssel. 2008-ban vívta utolsó mérkőzését, Manny Pacquiao ellen kapott ki az MGM Grand Gardenben. A számítások szerint 700 millió dollárt kereshetett ökölvívóként.

Jól kiszúrtak azokkal, akik Tyson nagy visszatérését várják
Persze, hogy a pénz áll az egész hátterében.

Már a profi karrierje alatt promóterkedni kezdett, 2018 már ketrecharcosokat is képvisel. A Golden Boy Promotionshöz tartozik a többi közt a több súlycsoportban is világbajnok Canelo Álvarez.

Kiemelt kép: BRAD BARKET / GETTY IMAGES NORTH AMERICA / GETTY IMAGES VIA AFP

Ajánlott videó

Olvasói sztorik