Sport koronavírus

A szezon legfontosabb része előtt lépett le a kapus

A Boston Bruins első számú kapusa, Tuukka Rask úgy döntött, elhagyja a „buborékot”, és az észak-amerikai profi jégkorongliga (NHL) rájátszásának hátralévő részében nem szerepel.

Ott akartam lenni a csapattársaimmal, de jelenleg a jégkorongnál fontosabb dolgok is vannak az életemben, mégpedig, hogy a családommal legyek. Köszönöm a klubom és csapattársaim támogatását, azt kívánom, hogy sikeresek legyenek

– írta közleményében a finn kapus, aki visszatér feleségéhez és három gyerekéhez, akik közül az egyik újszülött.

Rask arról is beszélt, hogy a mérkőzéseknek egyáltalán nincs meg a megszokott intenzitása szurkolók nélkül, a játék nem hasonlít a rájátszásban megszokott hokihoz, sokkal inkább bemutató jellegük van a találkozóknak. A Bruins alig néhány órával a következő mérkőzése előtt jelentette be, hogy Rask elhagyta a torontói helyszínt.

Rask távozása óriási veszteség a bostoni együttesnek, ugyanis a 33 éves hálóőr döntős a legjobb kapusnak járó Vezina Kupáért, amelyet 2014-ben egyszer már elnyert. Az NHL újraindulása óta csapata öt meccséből négyszer ő állt a kapuban, a folytatásban pedig Jaroslav Halak helyettesíti.

Kiemelt kép: ELSA / GETTY IMAGES NORTH AMERICA / Getty Images via AFP

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik