Sport koronavírus

Két magyar pólócsapatnál is van koronavírusos játékos

Újabb esetek azt követően, hogy kiderült, négyen is megfertőződtek a Ferencvárosnál.

Két magyar vízilabdacsapat is bejelentette szombaton, hogy van olyan játékosa, aki elkapta a koronavírust. A héten, a Magyar Kupa helyosztó tornáján derült ki, hogy a Ferencvárosnál négyen is megfertőződtek, úgyhogy a hátralévő mérkőzéseket elhalasztották, a sorozatban résztvevő 16 csapat játékosainak és a szakmai stáboknak teszten kellett részt venniük.

Az Eger – amely egy hete játszott a Fradival – és a Debrecen hivatalos honlapján közölte, hogy egy-egy pólósának pozitív lett a koronavírustesztje.

Az érintetteket elkülönítették, és a többiek is házi karanténban maradnak a következő vizsgálatig. Az egriek esetében ez vasárnap lesz majd esedékes.

Kiemelt kép: STEPHANE KEMPINAIRE / KMSP

Ajánlott videó

Olvasói sztorik