Sport

„Ami a tudásomból tellett, véghez vittem” – visszahívták Miklós Editet és elnökségét a síelők

A Magyar Sí Szövetség csütörtöki küldöttgyűlése visszahívta a szervezet elnökét, Miklós Editet és az elnökségét. A szövetség közleményében kiemelte: a küldöttgyűlés – miután elsöprő többséggel elfogadta az elnökség szakmai beszámolóját – 28 igen, 11 nem és 6 tartózkodás ellenében visszahívta az elnökséget.

Ezt követően jelölő bizottságot hoznak létre, az új küldöttgyűlést pedig szeptember 11-re hívják össze.

Furcsállom, hogy a beszámolót elfogadta küldöttgyűlés, majd ennek ellenére visszahívott engem és az elnökséget

– nyilatkozta az MTI-nek Miklós Edit.

Az Index azt írja, hogy vontatottan, személyeskedésektől sem mentesen zajlott a közgyűlés, órűkig vitatkoztak azon, mik kerülhetnek napirendre, hogy ki legyen a levezető elnök és a jegyző. Délelőtt tízkor kezdődött a gyűlés és délután négy mindössze négy pontot tárgyaltak csak meg a jelenlévők.

„Amiért elvállaltam a posztot, azt megtettem, ami a tudásomból tellett, azt véghez vittem. A sportolókért dolgoztam, olyan szakmai programot dolgoztunk ki, melynek már látszottak az eredményei, de lehet, hogy másra van szükség” – nyilatkozta az MTI-nek a világkupa-dobogós, olimpiai hetedik Miklós Edit,

aki arra nem tudott válaszolni, hogy ismét jelölteti-e magát elnöknek.

Miklós Edit hosszú folyamat végén került a szövetség élére, 2018 áprilisi visszavonulása után pár nappal választották meg a posztra, ám csak annak az évnek az őszén kezdhette meg a munkát, miután a bíróság visszamenőleg bejegyezte elnöknek.

Kiemelt kép: MTI/Kovács Tamás

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.