Hetekkel a 48. születésnapja előtt, súlyos betegségben elhunyt Benedek Tibor, aki játékosként háromszoros olimpiai, valamint egyszeres világ- és Európa-bajnok volt, majd szövetségi kapitányként is vb-aranyig vezette a magyar válogatottat. A legendás pólós halála okán a Nemzeti Sportnak az a Kemény Dénes beszélt Benedekről, aki az edzőjeként nyert vele három olimpiát, majd a válogatott kispadját is átadta neki.
Amikor összekerültünk a válogatottnál edző-játékos kapcsolatban, máris lehetett érezni rajta, hogy karakteres tagja a közösségnek. Hatalmas tett volt a részéről, hogy partner volt abban, hogy ne az egyszemélyes pólót folytassa, amit a korábbi csapatokban, amelyekben olyannyira kiemelkedő tudású volt, hogy egyértelműen ráépült a játék. Ehelyett arra készült, hogy segítsen a csapatnak nyerni, hogy amikor esetleg aznap nem játszik kiemelkedően, a csapat akkor is sikeres lehessen. Egy másodperc alatt levette, megértette, hogy ez jó lesz így, és nemhogy beletanult a szerepbe, hanem kifejezetten élvezte. Egyszerre volt csillag és csapatember, csapatkapitány
– emlékezett vissza Kemény Dénes.
Kapcsolatuk mindig a kölcsönös elfogadáson és tiszteleten alapult, miután Benedek a visszavonulását tervezte, de Kemény azt is elárulta, hogy ő már megágyazott játékosának a kispadnál is. Amikor ugyanis 2012-ben távozott a válogatott éléről, egy új szakemberre volt szükség.
2010 májusában, amikor még a Reccóban játszott, felhívtam, hogy nyáron majd üljön mellém, hogy amikor a 2012-es olimpia után én befejezem, nagyobb esélye legyen átvenni a helyem. Természetesen a döntés joga nem az enyém, hanem az elnökségé volt, de úgy véltem, jobbak lesznek a sanszai, ha a kinevezés előtti két-három évadot már kapitánynak készülve tölti. Persze mondtam neki, hogy a felkészülés mellett azért a rendes edzői munkáját lássa el, mire azt felelte, hogy: »Csak nem képzeled, hogy tanulmányútra jövök? Én azért jövök, hogy az elvégzett munkám után megdicsérj.«
Kemény utánpótlásedzőként is méltatta Benedeket, mint elmondta, az utánpótlásban dolgozó edzők legfőbb ismérve, hogy szeretik a munkájukat. Márpedig Benedek Tibor imádta a vízilabdát és a feladatát is.
Tibor nemcsak szerette a pólót, hanem mindent, amihez hozzáfogott, száztíz százalékkal csinálta. Minden gyermekben megvan a tehetség, úgyhogy ha egy edző csak felveszi a fizetését a hónap végén, a játékos akkor is jó lehet, viszont ha az edző beleteszi szívét-lelkét, akkor igazi klasszist is nevelhet, mert a felnőtt játékos a tehetség és az edző munkájának az összessége. Nem lepődtem meg egyáltalán, hogy az utolsó szezonban az UVSE-vel remekelt.
Kemény Dénes végezetül visszaemlékezett arra is, hogy Benedek a baráti és családi körben sokkal mosolygósabb ember volt, mint ahogy a medencében, vagy a medence partján láthattuk.
A nagyközönségnek kevésbé, a csapattársaknak és a családjának inkább ismerősek, hogy ő igenis egy érző, helyes mosolyú fiú és férfi volt, sőt sok olyanra is emlékszem, amikor kisgyermeki boldogsággal nevetett, szinte kiesett a száján!
A sokaknak megannyi boldogságot okozó Benedek Tibor tiszteletére a Magyar Vízilabda Szövetség és az UVSE csütörtökön este 21 órától gyertyás, csendes megemlékezést tart a Hajós Alfréd Sportuszoda bejárata előtt.
Kiemelt kép: Marjai János / 24.hu
