Sport koronavírus

Augusztusban kezdődik újra a profi teniszszezon

Augusztus 3-án a női, augusztus 14-én pedig a férfi nemzetközi teniszélet is újraindul a WTA és az ATP szerdai bejelentése szerint.

Lehet idén US Open, kérdés, lesz-e elég teniszező
Nézők nélkül, az eredeti időpontban rendeznék meg a Grand Slam-tornát, amit rengeteg óvintézkedéssel biztosítanának be.

A WTA húsz tornát tervez 2020-ban, az első verseny a palermói lesz, melyet a többihez hasonlóan nézők nélkül vívnak majd. A helyszíneken a játékosokon kívül csak a rendezéshez minimálisan szükséges személyzet lesz jelen.

A mezőny az amerikai nyílt bajnokságot (US Open) követően Európába teszi át székhelyét, ahol salakpályás versenyek vezetik fel a Roland Garrost, amelynek kezdését további egy héttel, szeptember 27-ére toltak el. A folytatásban újabb európai tornák előzik meg a távol-keleti helyszíneket, a WTA-világbajnokságot a tervek szerint november 9. és 15. között rendezik, melyen az idén megszerzett és még megszerezhető világranglista-pontok alapján vehetnek részt a legjobbak.

A férfiak esetében egyelőre csak a szeptemberre halasztott francia nyílt bajnokságig hozták nyilvánosságra a menetrendet, mely szerint a US Open előtt Washingtonban és a nőkhöz hasonlóan a US Open helyszínén versenyeznek a játékosok. Ezt a kizbüheli, a madridi és a római salakpályás torna követi majd még a Roland Garros előtt.

A későbbi, esetleges ázsiai tornákról július közepén hoznak döntést, és a közlemény arra is felhívja a figyelmet, hogy a járványhelyzet további változásaival a versenynaptár is módosulhat.

Kiemelt kép: MARIJAN MURAT / DPA / dpa Picture-Alliance via AFP

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik