Sport

A magyar bringás vagy a Girón, vagy a Vueltán indul

Ha nem a Girón, akkor a Vueltán indulhat a legjobb magyar országúti kerékpáros, Valter Attila. A CCC bringása eredetileg Magyarországról indult volna a Girón, de a koronavírus-járvány teljesen átírta a terveket és a versenykiírásokat.

Amennyire én tudom, és ezzel nem árulok el óriási titkot, a magyarországi rajton ott lettem volna, mert azért megküzdöttem, és benne voltam a keretben. Hogy az év vége felé rendezendő Girón ott lehetek-e, az nyilván azon fog múlni, hogy addig hogyan alakul még a formám, hiszen ezt októberben fogják rendezni. Viszont sok verseny lesz egy időben, a létszám miatt is ott kell, hogy legyek – ha nem a Girón, akkor más, nagyon színvonalas versenyen, akár a Vueltán ott lehetek a rajtnál

– nyilatkozta a DIGI Sport híradójának, a Sport 24-nek Valter Attila.

Fontos változás azonban a csapat életében, hogy a névadó szponzor év végén kiszáll a csapat mögül, sőt az egész sportágból . A pénzhiány és a koronavírus miatti leállás miatt új szerződést kaptak a versenyzők.

„Most a sok változással egyben egy új szerződést is kaptunk, amely magában foglalja azt, hogy minden versenyző eligazolhat. Én is, annak ellenére, hogy aláírtam a jövő évre. Hamarabb eligazolhatok a csapattól, hiszen természetesen fizetéscsökkentések is történtek, így ha egy versenyző nem érzi jól magát, akkor távozhat. Ennek ellenére én lojális versenyzőnek tartom magam, ezért szeretnék a csapatban maradni.”

Kiemelt kép: DIGI Sport / Sport24

Ajánlott videó

Olvasói sztorik