Sport

Több tízmillió visszafizetésére kötelezték a klubot, de a klubház épülhet

Részletfizetési engedményt kért és kapott a Nagykőrösi Kinizsi Sportegyesület a Nemzeti Adó- és Vámhivataltól (NAV), így felépülhet a klubház, írja a hvg.hu.

Pedig a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) korábban feljelentést tett a klub ellen a taotámogatások szabálytalan felhasználása miatt, 50 millió forintot kellett volna visszafizetni a szövetségnek, amely addig felfüggesztette annak a 190 millió forintnak a kifizetését, ami a taofelajánlásokból összejött, így pedig az önkormányzat sem utalhatta volna el a maga 190 millióját az építkezésre. A HVG kérdésére árulta el az MLSZ, hogy a Kinizsi megkapta a részletfizetési engedményt, amit bemutatott a labdarúgó-szövetségnek, ott pedig

megszüntették a felfüggesztését, mondván, a klubnak nincs köztartozása. Így pedig, bár korábban veszélybe került, felépülhet a klubház.

A cikkből kiderül, hogy a Magyar Röplabda Szövetség (MRSZ) közel 24 millió forint visszafizetésére kötelezte a Nagykőrösi Kinizsit, részben azért, mert a dokumentumok alapján egyszerűen nem használták fel a támogatást. A röplabdások csak a veszélyhelyzet miatt nem kértek még adóhivatali végrehajtást.

A Nagykőrösi Kinizsi, amelynek a fideszes képviselő-testületi tag, Sohajda Márk az elnöke, januárban, az MLSZ-tartozás kiderültekor visszaléptette a megyei első osztályban szereplő focicsapatát a bajnokságtól.

Borítókép: Nagykőrösi Kinizsi / Facebook

Ajánlott videó

Olvasói sztorik