Sport

Megvan az érdi kézicsapat új vezetőedzője

Hivatalos honlapján jelentette be az Érd női kézilabdacsapata, hogy Horváth Roland lesz a távozó Szabó Edina utódja a vezetőedzői poszton. Mivel a csapat helyzete jelentősen átalakult az elmúlt hetekben, így a cél e bennmaradás kiharcolása lesz.

Érd városa megérdemli a kézilabdát, a szurkolók és a lakosok szeretik a sportot, ez a mindennapokban is érződik.

Nem lesz könnyű feladat, hiszen a nulláról kezdjük a szezont, kb. 14 új játékosnak kell összeszoknia, ehhez türelem, kitartás és biztatás kell mindenki részéről, de foggal-körömmel fogunk harcolni az NB1-ben maradásért” – nyilatkozta a klubhonlapnak Horváth, aki korábban a Siófok és a Békéscsaba vezetőedzője volt.

Biztosan lesz élvonalbeli kézimeccs az érdi sportcsarnokban
A Dunaújvárosi Kohász női csapata ott játssza a hazai bajnokikat.

Az Érd az elmúlt években az egyik legerősebb női klub volt, de aztán ősszel új, az ellenzéki pártok által támogatott polgármestert választottak a klubnál, Csőzik László pedig kijelentette, nem akar pazarló költekezést a klubnál, főleg nem közpénzből. A felnőtt keret játékosainak (három fiatalt leszámítva) szerződéseit felbontották, a szakmai stábot elküldték.

Eddig egy érkezőről volt hír, azt sem az érdiek jelentették be, hanem az egri Eszterházy SC, a kapus, Győrffy Alexandra folytatja majd az érdieknél.

Borítókép: DigiSport Reggeli start

Ajánlott videó

Olvasói sztorik