Két szék közt a pad alá esett.
Ez – az elmúlt hónapok történéseit tekintve – ténykérdés. A Vasas SC-ben június 30-án megszűnik a szerződésem, és a szövetség elnöke sem én lettem, úgyhogy akár így is fel lehet fogni. Én mégsem mondanám ezt.
Mit mondana? Miért vált szükségszerűvé kilenc év után a váltás?
Nem szeretek egy fenékkel két lovon ülni. A vasasos évek alatt arra jöttem rá, ha szemléletváltást szeretnék végrehajtani, az kicsiben megy, lehet akár eredményes is, de sportági szinten kevés az üdvösséghez. Sziget maradsz a tenger közepén.
Miért van szükség szemléletváltásra a magyar jégkorongban?
Egy ideje általános pesszimizmust, bezárkózást éreztem a jégkorongközegben. Akivel a kampányom alatt beszéltem és megtisztelt az őszinteségével, ezt kivétel nélkül problémaként említette. Az sem szerencsés, hogy 1999 óta minden egyes közgyűlésen csak egy elnökjelölt van. Huszonegy éve csak bólintani lehet, választani nem. Ezért is döntöttem úgy, elindulok az úton.
Nem akadt senki, aki az elnökjelöltség ötletének megfogalmazása pillanatában azt mondta volna: „Figyelj, Levi, a magyar sportpolitikai, sportfinanszírozási rendszer ismeretében elég naiv az elképzelésed, házhoz mész a pofonért?”
Megkérdeztem sok embert, kértem a csapattársaimat is, mondjanak véleményt, segítsenek. A saját tapasztalataim, a beszélgetések, a visszacsatolások alapján kész programmal készültem, amit mindenkinek megküldtem.
De valószínűleg félreértelmeztem a felém érkező jelzéseket, mert megdöbbenésemre a közgyűlésen már akadt olyan korábbi csapattárs, akivel alig tudtam kezet fogni. Elkapta. Nyilván azért, nehogy a klubja, a munkáltatója azt gondolja, az utasítás ellenére engem támogat.
A magyar jégkorong nem hangos a botrányoktól. Mégis mi a baj? Mi az, amin változtatni kellene?
A morális csőd. Az a baj. És ezt nem a vereség, vagy annak 176-19-es aránya mondatja velem. Még csak nem is én mondom ezt, hanem egy, a hokihoz értő, azt szerető neves szakújságíró. Ezekre a morális gondokra én is felhívtam a figyelmet a kampányomban. A sportágban mindenki tudja miről szóltam, de aki nem hiszi, járjon utána.
Konkrétabban?
Szűcs András közgyűlést megelőző publicisztikájában van egy mellbevágó mondat: „a tapintat legkisebb jele nélkül idevethetjük, hogy hallottuk már a »szapporói maffia« kifejezést is, mivel a 2008-ban feljutó generációnk mára szinte egyöntetűen visszavonult, majd elhelyezkedett a hierarchiában, ami szintén nem tetszik mindenkinek.” Néhány hónappal ezelőtt egy barátom hívta fel a figyelmemet, hogy ez a kifejezés egy Facebook-poszt alatt már megjelent. Közszájon forog a sportágban.
Ezért mondom, higgye el, nem a vereségem ténye foglalkoztat. Nem az a kérdés, miért nem kaptam 29, 39, 79, vagy még több szavazatot, hanem az: hogyan jutottunk el a „szapporói hőstől” a „szapporói maffiáig”? A sportág eljutott ebbe a mélységbe, és én ezt kikérem magamnak.
Immár se Vasas SC, se felnőttcsapat, se elnöki pozíció. Marad a sportágban?
Az M1-től közvetlenül a választás után kaptam egy kérdést: mennyit változik a sportághoz való hozzáállásom? Nyilván semennnyit, mert harmincöt évem van benne. Szeretem. A Vasas felnőttcsapatát működtető kft.-ben eladtam a többségi tulajdonrészemet. Most az a feladatom, hogy az új befektetőknek segítsek az átadás-átvételben. Utána, ha engedik, szeretnék besegíteni a felnőttcsapat kapusedzéseiben. Bár ez csak egy ötlet, de már szóltam Ladányi Balázsnak, aki továbbra is társtulajdonos és vezetőedző marad. Nagyon örült neki.
Jól értem, eladta a részét? Ezek szerint a mai Magyarországon pénzben kifejezhető értéke van egy hokicsapatot működtető kft.-nek?
Eladtam. Kilenc éve indultunk és az elmúlt két évben jobbára már a saját utánpótlásunkra támaszkodva, kizárólag magyar fiatalokkal játszottunk végig két felnőtt szezont a Erste Ligában. Működött. Van saját nevelésű válogatott játékosunk is. Mi ez, ha nem értékteremtés, piaci értelemben is érték?
Kiemelt kép: Marjai János /24.hu
