Sport

Szeptemberben indulnak el a magyar kézilabda-bajnokságok

Nagy László, a magyar szövetség (MKSZ) alelnöke, a Telekom Veszprém sportigazgatója szerdán az M4 Sportnak elmondta, „konkrétan meg lett határozva”, hogy szeptember 6-án rajtol az új évad a férfi és a női kézilabda NB I-ben. Az előző szezon a koronavírus-járvány miatt március közepén félbeszakadt, és az MKSZ döntése értelmében nem is folytatódik. Bajnokot nem hirdettek, kiesők és feljutók nem lesznek.

Tarolhat a BL-ben a Veszprém és a Szeged
A két magyar kéziklubból tizenegyen is jelöltek az idény legjobbja címre.

Domingos Almeida Lima, a Benfica kézilabda-szakosztályának alelnöke a múlt héten kijelentette, Chema Rodríguez, a magyar válogatott másodedzője lesz a portugál csapat vezetőedzője nyártól. Ennek kapcsán Nagy László elmondta, még nem kaptak értesítést – vagyis százszázalékos megerősítést – a spanyol tréner lisszaboni szerepvállalásáról. A felek közel állnak a megállapodáshoz, és Rodrígueznek a magyar szövetséggel kötött szerződésében sincs olyan kitétel, hogy ne lehetne klubedző is.

Nagy szerint kollégája, egykori csapattársa válogatottbeli munkáját nem befolyásolná a portugáliai vezetőedzői feladat.

A férfiválogatottnak júniusra ki van írva egy tíznapos összetartása, de Nagy László szerint ennek most nincs értelme, hiszen nincs mit felmérni. Októberben lesz a következő hivatalos válogatott hét, az már hasznosabbnak ígérkezik, hiszen a nemzeti csapat már tagja a jövő januári, egyiptomi világbajnokság mezőnyének.

A Telekom Veszprém külföldi játékosai közül már csak a norvég Kent Robin Tönnesen és a francia Kentin Mahé tartózkodik Magyarországon, ők a klubnál végzik a rehabilitációjukat. A régi-új átlövő, Ligetvári Patrik már hazatért Franciaországból, és csatlakozott a csapathoz. Veszprémben heti három alkalommal vannak szinten tartó edzések, a felkészülés pedig július 13-án kezdődik. Előtte minden kerettag egyéni felkészülési programot kap, hogy fizikálisan 70-80 százalékos állapotban legyenek, mire elkezdik a közös felkészülést.

Borítókép: Digisport Reggeli Start

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.