Sport

Újra válogatott lenne a veszprémi kéziklasszis

A 2018-as horvátországi Európa-bajnokságot követően lemondta a válogatottságot Petar Nenadic, a Telekom Veszprém szerb irányítója, aki úgy döntött, visszatér önkéntes száműzetéséből, ha az új szövetségi kapitány igényt tart rá.

Külföldön lett főnök a magyar kéziválogatott egyik legfontosabb stábtagja
A januári Eb-n csak jót mondtak róla a válogatott játékosai.

Múlt héten a szerb szövetség a lemondott Nenad Perunicic helyére Toni Geronát nevezte ki. A spanyol szakember 15 éven át a Barcelonánál dolgozott, majd 2017-ben a tunéziai válogatottat irányította, amellyel 2018-ban megnyerte az Afrika-bajnokságot, és a tavalyi világbajnokságon a 12. helyen zárt.

„Csak meg kell nézni az európai topcsapatokat és bajnokságokat, és láthatjuk mennyi szerb játékost szerepeltetnek” – nyilatkozta Gerona.

A spanyol iskolát Veszprémből jól ismerő Nenadic örült az új edzőnek, és azt mondta, ha szükség van rá, szívesen segít.

Fizikailag jó állapotban vagyok, és még nem érzem magam olyan öregnek, hogy a visszavonulásra gondoljak. Két vagy három évig még hasznára lehetek egy újjáépülő csapatnak

nyilatkozta.

A szerbek az IHF döntése miatt egyelőre úgy tűnik, lemaradnak a jövő januári, egyiptomi világbajnokságról.

A nemzetközi szövetség azonban kioszt két szabadkártyát, és Szerbia abban bízik, hogy novemberben az egyiket megkaphatja.

Kiemelt fotó: INA FASSBENDER / AFP

Ajánlott videó

Olvasói sztorik