Sport

Családi okok miatt visszavonul a 211-szeres magyar válogatott kézilabdázó

Befejezi pályafutását Zubai Szabolcs EHF Kupa-győztes kézilabdázó, aki tagja volt a 2012-es londoni olimpián negyedik magyar válogatottnak, 2018-ban pedig bajnoki aranyérmet nyert a MOL Pick-Szegeddel – írja az MTI.

Az elmúlt két idényben Orosházán szereplő beállós az M4 Sportnak kedden elmondta, május 5-én született meg a második kislánya, Zara, ő pedig elsősorban családi okok miatt döntött a visszavonulás mellett. Azt mondta, Szegeden élnek, de a párja Budapesten dolgozik, építkezés előtt állnak, ezért a továbbiakban már nem tudja vállalni azt a mennyiségű utazást, amellyel a kézilabdázás jár.

A koronavírus-járvány miatt félbeszakított, majd leállított szezonnal kapcsolatban úgy vélekedett, az Orosháza akkor is kiharcolta volna az élvonalban maradást, ha le tudják játszani a hátralévő mérkőzéseket.

Én február elején megsérültem Gyöngyösön, de utána a csapat felszálló ágba került, jó meccseket játszott, jöttek az eredmények is, úgyhogy úgy tűnik, csak a féket kellett kivenni az együttesből. Sajnos a koronavírus-járvány miatt az én pályafutásom is ilyen módon ér véget, csakúgy, mint sok más kiváló játékosnak

– nyilatkozta a 36 éves, 211-szeres válogatott Zubai, akinek az idén jár le a szerződése Orosházán.

A kézilabdázó elmondta azt is, karrierjéből a legkedvesebb emléke a 2012-es olimpián játszott, Izland elleni negyeddöntő. Zubai Szabolcs a válogatottban 2004 és 2017 között 308 gólig jutott, 2004-től 2008-ig a Dunaferrben, majd 2018-ig a MOL Pick-Szegedben játszott. Utóbbi együttessel zsinórban kilencszer volt bajnoki ezüstérmes.

(Kiemelt kép: MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik