Sport lineup

Epilepsziás rohamban halt meg egy kosárlabdázó lányának anyja

Korábban a témában:

Rettenetes heteken van túl az észak-amerikai profiligában (NBA) szereplő Los Angeles Lakers kosárlabdázója, Dwight Howard. A center korábbi barátnője epilepsziás rohamban veszítette életét hat hete, amit a kosaras értelemszerűen nehezen emészt meg.

Ez volt az egyik legkeményebb dolog, amivel valaha szembe kellett néznem, a mostani időszakban pedig ez különösen nehéz volt. Máskor legalább ott van a kosárlabda, most azonban sehova nem tudtam menni

– mondta Howard.

A 34 éves játékos a koronavírus-járvány miatt március közepe óta nem léphetett pályára, egyedüli vigasza az volt, hogy legalább a temetésre el tudott látogatni.

A nyolcszoros All Star-válogatott centernek összesen öt gyermeke van, a legkisebb hat, a legidősebb tizenkét éves. Howard a mostani idényben a nyugati első Lakersben mérkőzésenként 19,2 perc alatt 7,5 pontot és 7,4 lepattanót átlagolt a pandémia miatti felállásig.

Kiemelt kép: Harry How / GETTY IMAGES NORTH AMERICA / Getty Images via AFP

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.