Sport lineup

„Bárki is lesz a bajnok, senki sem fogja tisztelni”

A koronavírus-járvány miatt az NBA-ben sem játszanak meccseket két hónapja, és egyelőre csak tervek vannak arra vonatkozóan, hogyan lehetne befejezni a szezont. Ami biztos, hogy ha vissza is tér a világ legerősebb kosárlabda-bajnoksága, a lelátók üresek lesznek és az sem kizárt, hogy két semleges helyszínen, Las Vegasban és Orlandóban játsszák majd le a fennmaradó meccseket. Az még nincs eldöntve, hogy megpróbálják befejezni az alapszakaszt, vagy egyből a rájátszás kezdődne el.

Ha Shaquille O’Nealen múlna, akkor bizony hagynák az egészet.

Minden idők egyik legdominánsabb centere, a négyszeres bajnok O’Neal a For The Winnek nyilatkozott és azt mondta, az lenne felelős döntés, ha szépen lezárnák az idényt, mindenki a családjával lenne, majd amikor a járvány elvonult, akkor felkészülten, kipihenten el lehet kezdeni a következő idényt.

Bárki is nyer, a neve mellett lesz majd egy csillagocska. Senki sem fogja tisztelni a bajnokot. Úgyhogy dobni kéne az egészet. Aggódjunk a szurkolók és a játékosok egészségéért. Aztán majd visszatérünk.

Az NBA-csapatokra még 15-19 mérkőzés várna az alapszakaszból, míg a rájátszásban – már amikor nincs világjárvány – négy győzelemig tartó párharcok vannak.

Agyonlőtték a 18 éves tehetséget, Shaquille O'Neal fizeti a temetést
Megrázta a hír, igyekszik segíteni a családnak.

Kiemelt kép: KEVIN WINTER / GETTY IMAGES NORTH AMERICA / Getty Images via AFP

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.