Egy hónappal azt követően, hogy a Dán Kézilabda Szövetség a hivatalos holnapján bejelentette, a koronavírus-járvány miatt befejezettnek nyilvánítja mind a női, mind a férfi bajnokságot, ráadásul bajnokot avatnak és lesznek kiesőt, sőt feljutók is, az első fokú fellebbviteli bizottság úgy döntött, mindezeket a határozatokat törli.
Így aztán minden eddigi döntés tárgytalan, tehát nem bajnok a férfiaknál az Aalborg, a nőknél az Esbjerg, nem esett ki a Nordsjaelland férfi- és az EH Aalborg női csapata, és a helyükre nem került fel a TMS Ringsted és a Vendsyssel.
De éppen emiatt az európai kupaindulást érő helyen végzők sem nyugodhatnak meg, hiszen jelen állapot szerint az ő szereplésük lehetőségét is annullálták.
Kiemelt fotó: Liselotte Sabroe / Ritzau Scanpix / AFP