Sport

Nem lesz idén úszó-Eb Budapesten

Augusztus helyett a jövő évben rendezik a budapesti vizes Európa-bajnokságot, mondta Wladár Sándor, a Magyar Úszó Szövetség elnöke.

Ebben az évben nem lehet Európa-bajnokságot szervezni, ez teljesen biztos. Most úgy tűnik, 2021 májusában kerül megrendezésre Budapesten

– nyilatkozta Wladár az M1 aktuális csatornán.

Hozzátette, már akkor sem volt jó az új, augusztusi időpont, amikor kihirdették, bár kétségtelen, nem egy fix dátum volt, csak egy elképzelés, később pedig szóba került egy esetleges novemberi időpont is, írja az MTI.

Az elnök kijelentette, várhatóan novemberben rendezik az európai szövetség (LEN) kongresszusát, akkor határozzák meg hivatalosan az új dátumot.

A LEN március 20-án jelentette be, hogy az úszók, szinkronúszók, nyíltvízi úszók és műugrók május 11-24-re tervezett versenyét augusztus 17. és 30. között rendeznék meg.

Kiemelt kép: ANDY BUCHANAN / AFP

Ajánlott videó

Olvasói sztorik