Sport

Még idén megrendezhetik a legjobban várt bokszmeccset

Október 3-a helyett valamikor az év utolsó két hónapjában mérkőzhet meg harmadik alkalommal is a Boksz Világtanács (WBC) brit nehézsúlyú világbajnoka, Tyson Fury és az amerikai Deontay Wilder a londoni Daily Mirror szerint, írja az MTI.

Fury a régi szép időkben vedelte a sört edzés közben
Nosztaligázott a brit világbajnok.

A 31 éves Fury februárban a hetedik menetben kiütéssel győzte le 34 esztendős, akkori világbajnok riválisát azok után, hogy kettejük első mérkőzésén, 2018 decemberében döntetlen született. Az esetleges harmadik találkozó lehetőségét az előző meccsük szerződésébe belevették a felek, és mivel a vesztes Wilder kihívta Furyt, így következhet a harmadik felvonás.

Ezt a mérkőzést eredetileg július 18-ra tervezték, majd októberre halasztották tovább, de a koronavírus-járvány miatt még tovább csúszik.

Korábban Fury azt mondta, karrierje akkor lenne teljes, ha találkozhatna a jelenleg három vb-övet (WBA, IBF, WBO) birtokló Anthony Joshuával, erre a meccsre azonban még várni kell, mivel utóbbi a bolgár Kubrat Pulev ellen lép ringbe, jelen állás szerint június 20-án.

Ha mindkét brit megvédi vb-címeit és egymással is megmérkőzik, Lennox Lewis óta először lehet a királykategóriának vitathatatlan – vagyis minden nagy bokszszervezet által elismert – világbajnoka.

Kiemelt kép: AL BELLO / GETTY IMAGES NORTH AMERICA / Getty Images via AFP

Ajánlott videó

Olvasói sztorik