Sport koronavírus

Thiem egy vasat sem adna a gyengébb teniszezőknek

A koronavírus-válság miatt a teniszsport irányító szervezetei, az ATP, a WTA, az ITF, valamint a négy Grand Slam-torna szervezői együttesen úgy döntöttek, egy segélyalap létrehozásával megpróbálnak segíteni a világranglista 250-700. helye között lévő játékosoknak.

Nem hagyhatják magukra az alacsonyabban rangsorolt teniszezőket
Serena Williams edzője szerint a sportágnak változtatásra van szüksége.

A múlt héten Novak Djokovic elárulta, hosszú beszélgetést folytatott Rafael Nadallal és Roger Federerrel arról, hogy miként tudnak segíteni az alacsonyabban rangsorolt társaknak.

Azonban nem mindenki ért egyet ezzel, Dominic Thiem nem lát okot arra, hogy egy ilyen alap létrejöjjön, és kemény kritikával illette a tervezetet. Nem titkolta, nem tetszik neki az a gondolat, hogy kilencmillió dollárt csak úgy szétosszanak.

Ismerem a Future-tornákat, két éve én is lehúztam azokon. Sok olyan teniszező akad, aki nem mindent rendel alá a sportnak. Nem értem, miért kellene pénzt adnom az ilyen embereknek! Inkább olyanoknak adományozok, akiknek valóban szükségük van rá

– mondta Thiem a Krone Zeintungnak.

Tavaly decemberben óriási felháborodást keltett, hogy egy dohai ITF-torna selejtezőjében szabadkártyával elindulhatott egy ukrán, bizonyos Artyom Bahmet, aki úgy kapott ki 6:0, 6:0-ra, hogy ellenfele, a thaiföldi Krittin Koaykul mind a 48 labdamenetet megnyerte, azaz nem hibázott a mérkőzésen.

„A topjátékosok közül senki sem ajándékba kapta a jelenlegi helyezését, fel kellett küzdenünk magunkat a ranglétrán. Egy szakmában sincs garancia arra, hogy majd egyszer sok pénzt fogunk keresni.

Egyetlen teniszező sincs, aki a túlélésért harcol. Senkinek sem kell éheznie

– tette hozzá.

Kiemelt fotó: MAURO PIMENTEL / AFP

Ajánlott videó

Olvasói sztorik