Sport koronavírus

Canellas: Most Spanyolországban kellene lennem

A 2020-as naptári év aligha kezdődhetett volna jobban Joan Canellas számára. A MOL-Pick Szeged irányító-átlövője januárban megvédte Európa-bajnoki címét a spanyol válogatottal, klubjával pedig csoportja 3. helyén végezve a Vardar elleni Bajnokok Ligája-nyolcaddöntőre készült.

Felkerült egy magyar kézis a top25-ös ranglistára
A dán TV2 szakértője szerint miatta is lett jobb a Szeged csapata.

A koronavírus-járvány azonban utóbbi versenyen keresztülhúzta a számításait, a már lezárt NB I mellett azt sem lehet tudni, mi lesz a legrangosabb kupasorozat sorsa.

Szoros kapcsolatban vagyok a családdal, és ugyan jól érzem magam Magyarországon, úgy érzem, hogy most Spanyolországban kellene lennem

– nyilatkozta Canellas az Ehftv.com legfrissebb Instagram-interjújában.

A 33 éves játékos mesélt arról, hogy a válogatottal az első nagy versenye a 2009-es világbajnokság volt, ott tanulta meg, milyen nehéz a világ legjobb játékosai ellen játszani, de csak négy évvel később, hazai közönség előtt ért fel a csúcsra.

Az érdi kéziseknek óriási eredmény lenne az NB I-ben maradás
Szabó Edina tárgyal néhány egykori játékossal, a topklubok is segítenének.

„A spanyolországi vébén, 20 ezer néző előtt 35-19-re legyőztük Dániát a döntőben. Ez volt életem egyik legkülönlegesebb mérkőzése, nem csupán az eredmény miatt, hanem azért is, mert a családom többsége ott volt” – mondja Canellas, aki hét góllal a finálé legeredményesebbje lett.

Ugyan vb-érmét azóta sem nyert a válogatott, sorozatban ötször is Eb-elődöntőbe jutott, a nagy álom azonban az olimpia lett volna. A spanyolok a pekingi bronz után Londonban csak a 7. helyen zártak, Rióba pedig ki sem jutottak.

Az olimpia a fő oka annak, hogy a csapat nagy része még mindig együtt van. A legtöbb játékos számára Tokióban lesz az utolsó esély az olimpia megnyerésére

– mondta.

A Bajnokok Ligája négyes döntőjébe hétszer is bejutott, de ahogy fogalmazott, azt hitte, sohasem nyerhet. A siker végül 2017-ben jött el, amikor a Vardar színeiben a Barcát 26-25-ben vereték az elődöntőben, majd a döntőben a PSG ellen is egy góllal sikerült győzni (24-23).

Kiemelt fotó: VLADIMIR SIMICEK / AFP

Ajánlott videó

Olvasói sztorik