Sport

A 75 éves futólegenda a könnyeivel küszködött, mikor a Nemzet Sportolójának jelölték

Székely Éva halálával tizenegyen maradtak a Nemzet Sportolója-címmel kitüntetett egykori kiváló versenyzők. A tagok kedden Monspart Saroltát jelölték a megüresedett helyre, aki a DIGI Sport híradójának azt mondta: amikor megtudta, hogy őt választhatják meg, majdnem elbőgte magát.

Amikor fölhívott Szabó Tünde és Schmitt Pali, akkor először arra gondoltam, hogy ez most vicc, vagy komoly? Mert el sem akartam hinni, majd’ elbőgtem magam. De most már minden nagyon jó, és nagyon örülök. Különösen annak, hogy a 11-ből 10 olimpiai sportoló, és mégis befogadtak egy olyat, aki nem olimpiai sportoló, pedig Magyarországon ez nagyon sokat számít

– nyilatkozta a Sport24-nek Monspart Sarolta.

A 75 éves Monspart Sarolta tájfutó világbajnok, tizennégyszeres magyar bajnok, sífutásban hatszoros magyar bajnok. Az első nő Európában, aki három órán belül futotta le a maratoni távot. Aktív sportpályafutását kullancs okozta betegség (enkefalitisz) szakította meg. Ma nőket buzdít arra, hogy egészségesen éljenek, és ennek egyik lehetséges módja a futás. Jelenleg „Országos Gyalogló Idősek Klubhálózata” néven nyugdíjasoknak népszerűsíti a mozgást, továbbá három kerületben vezet gyalogló klubot.

A Nemzet Sportolója-jelöléshez a jelenlegi tagok több mint ötven százalékának a szavazata kellett, azaz legalább hat támogató voks. Az államtitkár tájékoztása szerint előbb hivatalosan megvizsgálják, hogy nem áll-e fenn érdemtelenség, Szabó Tünde ezután terjeszti a kormány elé a Nemzet Sportolói által meghozott döntést.

Kiemelt kép: DIGI Sport / Sport24

Ajánlott videó

Olvasói sztorik