Sport

Újra medencében edzhet a leukémiával kezelt úszónő

A leukémiával kezelt japán úszó, Ikee Rikako több mint egy év után újra medencébe ugorhatott.

A mindössze 19 éves versenyző az insidethegames.biz oldal híre szerint a 406 nap után kapta meg az engedélyt orvosaitól arra, hogy visszatérjen a vízbe.

A hatszoros Ázsia-bajnok decemberben hagyta el a kórházat, akkor még úgy nyilatkozott, hogy a 2024-es párizsi olimpiát célozza meg. Ám miután a Nemzetközi Olimpiai Bizottság kedden úgy döntött, hogy a koronavírus-járvány miatt 2021-re halasztja a tokiói játékokat, újragondolja terveit.

Visszatérhet az életbe a leukémiával kezelt úszónő
A japánok egyik legnagyobb tokiói reménysége lehetett volna.

Ikee Rikako tavaly februárban, a háromhetes ausztráliai edzőtáborozás során rosszul érezte magát, ezért korábban hazautazott, hogy kivizsgálják, ekkor derült ki a betegsége.

Ikee a 2018-as Ázsia Játékokon rekordot jelentő hat aranyérmet nyert. Győzött női 50 méter pillangón, 100 méter gyorson és pillangón, majd 50 méter gyorson, e mellett első lett a 4×100-as gyors- és vegyes váltóval.

A japán úszó számos nemzeti csúcsot tart, eredményei alapján pedig, betegsége előtt, a hazaiak több érmet reméltek tőle a tokiói olimpián.

A kiemelt képen Ikee látható a 2018-as Ázsia Játékok legjobbjának járó díjjal. Fotó: Juni Kriswanto / AFP

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik